Századok – 1902

Értekezések - BAUMGARTEN FERENCZ: Forrástanulmányok Nagy Lajos és Velencze viszonya történetéhez - I. közl. 1

10 BAUMGARTEN' FKRENCZ. nem szól róluk, ennek oka aligha nem helyi patriotisinusában rejlik, mely megakadályozza, hogy megemlékezzék arról, mit köszönnek a záraiak külföldi segítségnek, a mi levonna valamit a dicsőségből, mely így a senkitől sem segített záraiakra hősi védelmük által sugárzik. A harczoló felek halottjairól oly módon számol be, mint azt a modern hivatalos jelentések szokták tenni. Az 1345 szept. 28-iki összeütközés alkalmából az Anonymus szerint1 ) 500 velenczei esett el, de csak három zárai, ezek is csak saját ügyetlenségüknek voltak áldozatai. Hasonló arányt említ más helyen is.2 ) ] 346 május 16-án3 ) épenséggel 8000 velenczei esett el és 200 zárai. Villani szerint4 ) ez alkalomból csak 500 velenczei esett el, de ez is túlzott szám, mikor Velencze egész hadereje 45,000 ember.5 ) A ki aránylag kis dolgokban vét az igazság ellen, annál inkább fog attól eltérni, ha nagyobb érdekről van szó. Láttuk, hogy az Anonymus egészben véve igazságszerető, pontos, sőt igen lelkiismeretes történetíró, csak bizonyos tendentia kedveért tesz erőszakot az igazságon. Ha azt találjuk, hogy fontosabb tények előadásánál is megrontja az igazságot, ez sokat levon hitelességéből és tendentiosus író szinében tünteti fel. A fő eltérés közte és más források közt a három ízben Zára segítségére siető magyar haderő fellépésének eredmény­telenségéről adott magyarázatban áll. Míg más kútfők az ered­ménytelenség okát a magyarok vereségében látják, az Anonymus árulásnak tulajdonítja. Annak eldöntése, vájjon igaz-e ezen állítás, nemcsak e kútfő megítélésének szempontjából, hanem a szóban forgó tény mivoltánál fogva az általános magyar történet, a kor politikai és erkölcsi életének megítélése szempont­jából nézve is oly fontos, hogy érdemes róla bővebben szólani. 1345 november-havában Lindvai Miklós horvát és Kotro­manic István bosnya bán vezérlete alatt magyar sereg köze­ledett Zárához, hogy az ostromlott város helyzetén lehetőleg könnyítsen, de nem ütközött meg, hanem egyezséget kötött a velenczeiekkel. Anonymusunk állítása szerint6 ) azért vonult vissza, még mielőtt megmérkőzött volna a velenczeiekkel a magyar sereg, mert Velencze a két bánt megvesztegette. 1346 jun. 2-án egy 100,000 főnyi magyar sereg Lajos •) Obsidio Jadr. I. 26. ») Obsidio Jadr. I. 37. ») Obsidio Jadr. II. 7. 4) Cronica XII. 59. 6) Obsidio Jadr. II. 6. •) Obsidio Jadr. I. 23. és 29.

Next

/
Thumbnails
Contents