Századok – 1901
Tárcza - Uj könyvek - Szolnok-Doboka vármegye monographiája - 87
TÁRCZA. 87 jele és következése, hanem bekövetkezett egyszerűen azért, mert a nemzet készületlen hadi erejét leverte a nagyobb katonai erő. A második könyvben a Habsburgok korát a szatmári békéig, vagyis az állami önállóságért, az elvesztett hatalmi súlypont visszaszerzéseért fegyverrel vívott küzdelmeket rajzolja ; a harmadikban pedig e küzdelmek folytatását, de már a passiv ellenállás, a vis inertiae bámulatos erejével, mely végre is győzelemre vitte ügyünket. A három könyvben foglalt hosszas történeti folyamatnak politikai tanulságait éles vonásokkal emeli ki a szerző ; kiemeli pedig azért, hogy a magyar nemzetnek a fokozatos fejlődés fonalán á teljes souverain államisághoz való jogát megbizonyítsa. — CSONGRÁD VÁRMEGYE TÖRTÉNETE. EZ évi január-havi füzetünkben ismertettük Zsilinszky Mihály derék munkájának második kötetét ; *) most azt jelenthetjük olvasóinknak, hogy a munka befejező része, a harmadik kötet is megjelent. Ε kötet két időszakra osztva tárgyalja Csongrád vármegyének 1825-től napjainkig terjedő történetét : egyik a reformok és küzdelmek kora 1848-ig, a másik időszak alatt a forradalom és szabadságharcz eseményeit s az ezeket követő idők és viszonyok rajzát találjuk a szerzőtől megszokott vonzó előadásban. Könyve annál érdekesebb, mert a nemzet történetében is oly nevezetes három utolsó negyed századról adja teljes képét egyik legmagyarabb megyénk politikai, társadalmi és gazdasági életének. Nem feladatunk ezúttal e képet részletezni ; rábízzuk a monographia avatott ismertetőjére, ki valamely közelebbi alkalommal e befejező harmadik kötetet is bővebben fogja méltatni. — SZOLNOK-DOBOKA VÁRMEGYE MONOGRAPHIÁJA. A nagyra tervezett monographia harmadik kötetéről adunk hírt olvasóinknak. Ε kötet, mely közvetetlen folytatása a másodiknak,8) Dee's-tői Gyurkapatak-ig menő betűrendben ötvenkét helység történetét és leírását adja az eddig követett mód szerint. Kiemeljük belőle De és város históriáját, mely magában egész kis monographiává bővülve, 200 lapnál többre terjed. Ezt a kötetet is számos kép és czímer-rajz illusztrálja. >) Századok, 1900. 69. 1. ή Olv. Századok, 1900. 666. 1.