Századok – 1901

Értekezések - KARÁCSONYI JÁNOS: Szent István megkoronázása 869

« 876 KARÁCSONYI JÁNOS. ország belügye, melyhez a többi államoknak semmi köze. Mutatja ezt Chrabríj Bogyoszló (Boleslav) 1024-iki esete is. Ez hiába igyekezvén II. (Szent) Henrik idejében azon, hogy a pápától koronát nyerhessen, II. Henrik halála után rögtön maga hatalmából koronáztatta meg magát, S mit szóltak ebez szomszédjai, a németek? »Bolizlaus dux Poloniae, obitu Heinrici imperatoris augusti comperto, elatus animo, viscerelenus superbiae veneno perfunditur adeo, ut uncto etiam sibi imponi coronam fernere sit usurpatus« — írja róla a quedlinburgi krónikás.1) Fiát pedig az önhatalmúlag fölvett királyi rangért és jelekért így tisztelik meg: »Talis ergo est rex Mesecho, haec viarum suarum abominanda simplicitas ... Si ergo rex, quare praedo? si simplex, quare apostrophus? si fidelis, quare apostata ac tyrannus? Quid tibi cruenta belua regale ornamentum in corona et lancea deaurata ?«2) Ellenben Szent Istvánt még Adelbold és Wippo, a német császárok udvari történetírói is mindig, még háború esetén is, készségesen király-nak, rea;-nek írják s e czímet soha szemére nem vetik. Nem is vethették, mert tudvalévőleg Szent István megkoronázása II. Szilveszter pápa és III. Ottó császár, tehát az akkori jogállapot szerint a kereszténység nagy családja fejeinek beleegyezésével, közbenjöttével történt. Tudjuk pedig ezt mi is, mint tudták az egykorúak Thietmar merseburgi püspök százszor ismételt, magyarázott szavaiból : »Imperatoris autem praedicti gratia et liortatu, gener Heinrici ducis Bawariae, Waic, in regno suimet episcopales cathedras faciens, coronam et benedictionem accepit.« 3) De az a csodálatos, hogy épen az a III. Ottó császár egyezik bele nagyon szívesen István megkoronáztatásába, a ki az 1000-ik esztendőben még a régi római világuralom helyreállításáról álmodozik, s épen az a II. Szilveszter küldi a koronát, a ki mestere, kieszelője volt a római császárság helyreállítása tervének. Természetesen csodálatos és érthetetlen dolog volt ez, Jahrbücher des deutschen Beichs unter Konrad II. I. 53. a) U. o. 291—292. s) Chronicon, Lib. IV. nr. 38.