Századok – 1901

Értekezések - KARÁCSONYI JÁNOS: Szent István megkoronázása 869

SZENT ISTVÁN MEGKORONÁZÁSA.' 877 míg Szent István koronázását az 1000-ik évre tették. Kénytelenek voltak íróink, mint pl. Horváth Mihály, ráerőszakolni III. Ottóra és II. Szilveszterre a nagy főczél mellett mindenféle mellékczélokat, pl. az önálló keresztény országokról szólókat, s nem vették észre, hogy e mellékezélok a főczéllal összeférhetetlenek, sőt azt megsemmisítők lettek volna. Ámde tegyük csak Szent István koronázását a magaidejére, az 1001-ik év nyarára, s mindjárt természetes és érthető lesz a dolog. Ä nagy világuralmi terveket és álmokat ugyanis kegyetlenül tönkretette egy zivatar : a rómaiak 1001 február-havi lázadása. III. Ottót és II. Szilvesztert a hirtelen jött lázadás az Aventin-liegyre szorította, kiséretök egy részét a lázadók fegyvere fölkonczolta. Napokon át kétség és remény közt kellett remegniök a világ legelső hatalmas urainak; február 16-án pedig szomorúan, jóformán csak életöket mentve voltak kénytelenek kivonulni a hűségtelen örökvárosból.*) Ily lelki állapotban, ábrándjaik egéből lehullva találta II. Szilvesztert és III. Ottót Istvánnak koronát kérő követsége. Eltűnvén a római császárság mindent összefoglaló ábrándja, hogyne teljesítették volna szívesen a kérést ! Hiszen a pápa a katholikus egyháznak buzgó apostolt, a császár ellenség helyett jó barátot nyert Istvánban a kérelem teljesítésével. Azonkívül Szent István sógora volt Henrik bajor berezegnek,2) a pápa és császár egyik megmentőjének, s e megmentő is ott állt akkor a követség mellett,3) hogy hathatós szavával annak előterjesztését támogassa. Az isteni gondviselés kezét kell tehát abban látnunk, hogy Szent István nem az 1000-ik. hanem az 1001-ik évben kérte a koronát, mert 1000-ben bizonyára visszautasították volna, így pedig meghallgatást nyert. * ') Thangmar : Vita s. Bernwardi, c. 27. Migne-nél : CXL. k. 414. Thietmar : Ctoonicon, IV. 30. Migne-nél: CXXXIX. k. 1267. !) Gener Heinrici ducis Bawariae. Ezt hibásan fordították többen Henrik bajor herczeg vejé-nek, mert a gener szót Thietmár is, mások is az időtájt sógor értelemben használták. V. ö. Hirsch : Jahrbücher des deutschen Reichs unter Heinrich II. I. 251. s) Hirsch id. m. I. 186.