Századok – 1901
Tárcza - Wertner Mór: Levél a szerkesztőhöz. (Kicsedi Albert bánról) 73
TÁBCZA. levő részét postán teszi meg. A gyógyszerész és a komornyik az apáttal utaztak, az apród és a szakács Győrig hajón mentek, onnan az országúton haladtak tovább. Junius 11-én hajnali 4 órakor kerekedtek fel utasaink a postakocsival; délelőtt 10 órakor megpihentek Komáromban, hogy a várat szemügyre vegyék, s 2 órakor folytatták útjokat Győr felé. Ez a vidék hírhedt volt a magyar »csőcselék« merész csinyjeiről és azért ravasz fogáshoz folyamodtak. Az apát ugyanis, hogy valami szegény káplán színét vegye magára, alázatosan a postakocsi hátsó részébe ült, míg a gyógyszerész és komornyik a kocsi elején lévő helyeket foglalták el, oly előkelő modorral, hogy mindenki, a kivel találkoztak, nagy uraknak és főméltóságoknak tartotta őket. Ennek az alakoskodásnak köszönhették, hogy estére ép bőrrel érkeztek Győrbe ; azonban nem ott, hanem a pannonhalmi benczés apátságban háltak meg. Másnap, 12-én, Bécsnek tartottak, a hová délután 4 órakor érkeztek. 14-én tovább indultak Linz felé, onnan Kremsmünsterbe. Haza érkezvén az apát, tekintettel a budai nagy munkabérre, elhatározta, hogy a szerzet házát osztrák ácsokkal, kőmívesekkel és napszámosokkal építteti meg, sőt· még a szükséges építőanyagot is, mint fát, követ, meszet és téglát, Kremsmünsterből szállíttatja Budára és pedig a Dunán. Ez annál könnyebb volt, mert az építő anyag »alss ein geistliches Gueth« vámmentes volt. Az apát meg is bízta tiszttartóját, Eyszn Józsuát, hogy a szükséges fáról, mészről stb. gondoskodjék és hogy mindent kremsmünsteri alattvalójával, Grünauer András tutajossal szállíttasson Budára. Ezenkívül meghagyta neki, hogy Grünauer András nevére szóló útlevelet szerezzen, a melyre az egyes vámhivatalnokok a »frey passiert« szavakat jegyezzék. Grinzenberger udvari kőmívesmesternek maga az apát állított ki passust·. A magyar területre nézve Kollonies bíborostól kaptak szabadalmat és oltalomlevelet. A kőmívesmester és a tutajos el is végeztek mindent, a mivel meg voltak bízva. így keletkezett Budán a kremsmünsteri ház, mely még ma is fönnáll.1 ) BLEYER JAKAB. LEVÉL A SZERKESZTŐHÖZ. Engedje meg, hogy a Kicsedi Albert bán-ról szóló értekezésemben felvetett tudományos kérdés érdekében, a Századok deczemberi számában közzétett megjegyzésekre válaszolhassak. Mindenekelőtt kijelentem, hogy én Sándorhegyi úr kifogásait annak idején fontolóra vettem, és csak azért nem illesztettem ') A mai Dísz-téren, a Batthyány-féle Jiáz szomszédságában,