Századok – 1901

Történeti irodalom - Barabás Samu: Zrínyi Miklós a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok I. II. Ism. Angyal Dávid 730

736 TÖRTÉNETI IRODALOM. 735 körök gyanakvását fejezi ki munkájában ; hiszen Károly főherczeg is azt írja 1566-ban a pozsonyi kamarának, hogy fizesse ki Zrínyi seregének a zsoldot, »ut causa ipsi extra Zygethium manendi praecidatur.« Ez a gyanakodó gyűlölség könnyen érthető, mert az udvari körökben nehezteltek Zrínyire azért, hogy erélyesen követelte a maga és serege járandóságát. Különben arra is van közvetlen bizonyítékunk, hogy Zrínyi nem használta fel a fizetetlenséget élete mentésének ürügyéül. 1566 május 12-én ugyanis azt írja Károly főherczegnek, hogy hajlandó öt havi zsoldot előlegezni a szigeti katonaság számára. így tehát Zrínyi megfosztotta magát a fizetetlenség ürügyétől öt hónapra, pedig jól tudta, hogy ez öt hónap alatt meg kell vívnia a török főseregével. Salamon kétségtelennek tartotta, hogy Zrínyi nem akarta várába fogadni a kormánytól hozzá küldött német zsoldosokat. Pedig most Chantone spanyol követ jelentéséből tudjuk, hogy Zrínyi kérte a német gyalogokat ; el is indultak azok, de máikiszorultak a várból. Zrínyi alatt, úgy látszik, háromezer ember harczolt, nem kétezerötszáz, mint írni szokták. A szultán halála napját Chantone szeptember 5-ikére teszi s azt hiszszük, hogy az ő időmeghatározását el is fogadhatjuk. Salamon még azt hiszi, hogy Zrínyi juniusbau »aligha lehetett bizonyos a tervekre nézve, melyekkel a török szultán kiindult.« Pedig ép junius 6-án írja Zrínyi, hogy »bizonynyal írhatom minden kétség nélkül, hogy török császár általán fogva minden bizonynyal reánk jű ide Zygettre.« Zrínyinek kitűnő kémszolgálata volt s ez a biztos ismerete a reá zúduló veszélynek nagyban fokozza utolsó tettének erkölcsi értékét. Ne úgy vegyük a dicső véget, mintha szükséges megváltása lett volna egy zivataros életpálya tévedéseinek. Zrínyi, a középkori dynasta, kíméletlen erélylyel rombolta le hatalomvágyának minden akadályát. Az a mód, melylyel önzése érvényesül, idegenkedést kelt oly korban, mely a simább eszközöket kedveli s a büntető törvények megsértése nélkül szokta azt végrehajtani, mit a XVI-ik században fegyvercsörtetéssel és vérontással végeztek el. De Zrínyi lovagias erényeiben, hűségében gyakran hálátlan ura iránt, hősiességében, mely ép úgy kerüli az oktalan vakmerőséget mint a félelemnek látszatát, s a pogány ellen érzett gyűlöletében igazi epikai nagyság rejlik, melynek érzetét ez új adatok szigorú mérlegelése sem homályosítja el. És hogy az epikai arányokból mi sem hiányozzék, ott van a hős mellett