Századok – 1901

Történeti irodalom - Beőthy Zsolt: A magyar irodalom története. I. II. Ism. Szabó Dávid 57

59 TÖRTÉNETI IRODALOM. irodalomtörténet keretébe ? Oly írott művek s népköltészeti termékek, melyekben a tartalom bizonyos szép formában nyilatkozik, s a tudományok köréből annyi, a mennyi valamely nemzet szellemi életének fejlődéséhez tetemesen hozzájárúl. Lehet egy nemzetgazdasági vagy állattani munka is olyan, mely az író tárgyalásának módszerénél, felfogásának s eszméinek újságánál fogva egészen új irányba tereli a nemzet gondolkodását; ez esetben az irodalomtörténetnek számot kell az ilyen művel vetnie. Beöthy is elismeri ezt, midőn ezeket írja : »A mi tárgyánál fogva nem tartozik is az irodalom köréhe : kiváló írók, a nemzeti lélek hivatott tolmácsai, felfogásuk és előadásuk módjával az egész nemzet számára meghódíthatják, az irodalomba avathatják.« A miből látni való, hogy az írónak nem annyira felfogásában, mint inkább gondolatának magyarázatában van némi homályosság, mintha szándékosan kerülné bizonyos elfogadott meghatározások átvételét. Az irodalomtörténet tárgyalásának módszerét alaposan kijelöli, de az egyes czikkek nem alkalmazkodnak e módszerhez. A középkori egyházi lyrában nem vizsgálja Horváth Cyrill szent Bernát hymnusainak hatását ; Goethének Kazinczyra tett hatását szintén nem fejtegeti Yáczy, s Balzac hatását Keményre figyelmen kívül hagyja Gyulai. De ennél feltűnőbb hiányokkal is találkozunk. Erdélyi Pál a hun-mondakörről s a honfoglalással kapcsolatos mondákról szólván, Toldy Ferenczet elfogultsággal vádolja, mivel »krónikáink előadásának mesés színe megvesztegette« őt. Miben vesztegette meg? Hiszen Toldy, a ki először állította össze a hun-mondakört, jól tudta, mi abban a történeti valóság, mi a képzelet alkotása. Vagy abban, hogy az egész liun-mondát magyar képzelet művének tartotta? Hiszen a kérdés vizsgálata még máig sem egészen teljes, noha Petz Gedeon pontosan összevetette a külföldi mondákkal a mieinket s kimutatta, hogy »őseinknél élt a hun-hagyomány« s hogy az »nem a Nibelung hatása alatt fejlődött.« Nem igazság tehát Toldyt oly kérdésben elfogultsággal vádolni, a miben, ha valamivel világosabban látunk is ma, de voltaképen az ő útmutatásai nyomán indultunk meg, s maga a czikk írója is azon az alapon áll, melyet irodalmunk történetének atyja kijelölt. Különös az író véleménye a következő sorokban : »Nem gondoljuk valószínűnek, hogy őseink épen a dal és költészet adományát nem hozták magukkal a színes keletről.« Miért e határozatlanság? Nemcsak nem valószínű, de egészen bizonyos a dolog természetéből s későbbi adatainkból következtetve. Mennyivel jobban a szeg fejére üt Sebestyén Gyula, midőn a krónikák adatait