Századok – 1901
Értekezések - SÖRÖS PONGRÁCZ: Forgách Ferencz a bíboros - I. közl. 577
598 SÖRÖS PONGRÁCZ. rára s most leszámol a prédikátorral. Aratás idején kimegy érte Grádeczi Mihály, a nyitrai várőrség porkolábja néhány fegyveressel, s Veresmartit kocsin Nyitrára viszi. Ez, a mint bezárják a várba, rögtön tollat kér, ír a püspöknek, kérdőre vonja fogságáért. A püspök rövid válasza nem soká késik : »A te fogságodnak az az oka, — feleli — hogy te kálvinista eretnek vagy, ki a Krisztus juhait eltántorgatod és az egész keresztény hitet gyalázod hallgatóid előtt.« *) Veresmarti az ő fogságában gondolkozhatott a vallási kérdésekről. Forgách megmutatta, hogy nemcsak elméletileg, írásban foglalkozik »az eretnekek kihágásainak megfékezésével«, hanem gyakorlatilag is. Az erő mellett azonban nem mulasztja el a szép szónak, az intésnek alkalmazását sem. Ezzel főleg egyik képzett kanonokja, Kertesztesi Máté volt megbízva. Keresztesi kanonok egyike volt azon buzgó ] lapoknak, kiket Forgách nagyra becsült s a kikhez hasonlókkal iparkodott gazdagítani egyházmegyéjét.2) Ezen czélból nem egyet külföldön is neveltetett. Lósy Imrét, ki szintén convertita volt, 1599-ben Rómába küldte,3 ) mint Deáky Lászólt is,4 ) s utóbb is, midőn Nyitra püspöki székétől megvált, magával vitte őket; másokat Olmüczben taníttatott, mint Keresztelő Jánost, Végh Benedeket.5) Figyelmével, intéseivel, tanácsaival mind ezeket, mind többi kanonokjait iparkodott megnyerni magának, tervei hasznos eszközeivé tenni. Ezek átérezték azt a szeretetteljes érdeklődést, melylyel Forgách irántuk viseltetett, s még végső óráikban is iparkodtak viszontszeretetöket, hálájokat leróni; egyik pénzbeli adománynyal,6) másik rubinköves gyűrűnek hagyományozásával emlékezik meg püspökéről,7 ) sőt olyan is, kit megfeddett, iparkodik feledtetni a multat, mint pl. a lutheranismus felé hajló Nagy Marczell, ki végrendeletében negyven aranyat nyomó nyaklánczot hagy püspökének,8) mert megértette, hogy ez atyai és főpásztori kötelességét teljesítette vele szemben. Keresztesi egy alkalommal, midőn Veresmarti a felső várban járkál, összetalálkozik a fogolylyal. Beszédbe eresz>) Ipolyi id. m. 47 és köv. 11. s) Keresztesive nézve v. ö. Vagner id. ni. 175—177. 11. s) U. ο. 188. 1. ') υ, ο. 192. 1. s) U. ο. 192. 195. 11. 6) Pl. Gudóczy István 1598 decz. 31-iki végrendeletében, ϋ. ο. 166. lap. *) Nóvák Péter 1600 febr. 19-iki végrendeletében, ü. o. 165. 1. 8) U. o. 170. 1.