Századok – 1901
Értekezések - SÖRÖS PONGRÁCZ: Forgách Ferencz a bíboros - I. közl. 577
580 SÖRÖS PONGRÁCZ. támogassa valamelyes hazai segítséggel is.1 ) Tekintve Forgách Simonnak fia iránt tanúsított érdeklődését, természetes, hogy tőle telhetőleg iparkodott annak anyagi helyzetét is kedvezőbbé tenni,2 ) kiegészíteni azt a jövedelmet, melyet az udvartól kapott és a melyet esztergomi kanonoksága, mit 1586 óta bírt, hozott neki.3 ) Soká különben sem szőrül már az atyai ház segítségére, mert a következő évben befejezi tanulmányait és haza jön. Az udvar, melynek adományait a távolban élvezte, most sem feledkezik meg róla, mert 1587 decz. 22-én a Fejérkövy István távozásával megüresedett veszprémi egyházmegye főpásztorává teszi.4 ) Π. A veszprémi püspökség helyzete. Forgách, püspöki megerősítésének elmaradása miatt is, jezsuita akar lenni. Térítő hajlamai. Buzgósága meghozza a pápai megerősítést. Politikai és magán ügyei. Forgách veszprémi püspöksége ez időben inkább névleges, mint tényleges, mert az egyházmegye nagyobbrészt a török kezében van s így kevésbbé esik hatalmába, hogy lelkesedéséhez mért gondot fordíthasson annak ügyeire. Különben is még nem egészen élte magát bele új helyzetébe. Csak imént szabadulva ki a jezsuiták nevelése alól, azok életének hatása alatt van, úgy hogy lelkében ingadozás áll be, ne váljon-e ki a világi papság kötelékéből s ne lépjen-e a rend tagjai közé. Azonban a jezsuiták, kik szerették lelkesedését, melyről gráczi házukban, hol Forgách gyakran megfordult, alkalmuk volt meggyőződni, még inkább becsülték egyházáért való buzgóságát, a mit — úgy hitték —- püspökségében jobban kifejthet, s azért, bár Forgách ismételten kérte a rendbe való fölvételét, elutasították, mivel — mondák — nemes származása és kitűnő erényei mellett többet használ a kereszténységnek püspökségében. mint valamely szerzetesház falai között,5) Lehet, hogy az Spectabili ac magnifico domino Simoni Forgách de Ghimes, pincernarum regalium magistro, sacr. caes. reg. maiestatis consiliario etc. (Nemzeti Muzeum : Forgách. lt.) 2) Ghimesi Forgách Simon báró, 40. 1. 3) Kazy id. m. — Memoria Basilicae Strigoniensis, 145. 1. 4) Pray : Spec. Hieravch. Hung. I. 304. 1. — Péterffy : Sacr. Cone. II. 349. 1. — Bóka : Vitae Vespr. Praes. 379. 1. — Kinevezésénél kezdetben más combinatió van. Legalább 1586 jun. 17-én Mátyás főhg. arra nézve kéri ki Batthyány Boldizsár véleményét, mily javadalmat : a váradi vagy egri püspökséget juttassák-e Forgáchnak? (Körmendi ltár : Acta memorabilia.) 6) Pray id. m. 2. jegyz. — V. ö. Forgách alább idézendő 1596 máj. 14-iki levelét.