Századok – 1901

Értekezések - THALLÓCZY LAJOS: Gróf Szécsen Antal - II. bef. közl. 481

488 THALLÓCZY LAJOS. buddhista tagadja, hogy a hatalom gyakorlása édes valami. Épen azért boldognak mondható, a ki a hatalom adta közalkotás teréről úgy lép át a szellemi alkotás terére, hogy abban igaz gyönyörűségét leli. Szécsen Antal megtalálta ezt a gyönyörűséget. »Az érdeklődés és az élvezet — úgymond — mit az olvasmányok és pedig az ismételve olvasottak nyújtanak, a haladó korral fokozódik. A megértés szempontjai tágulnak, megsokszorozódnak s kiegészítik egymást s a magok összességében gyakran felérnek az első benyomással is.« Szándékosan hangsúlyoztam minden alkalommal Szécsen Antal olvasmányait. Nyugodtan viselem el a gyakori ismétlés vádját. De csak úgy érthető meg Szécsen Antal lelkének gazdag tartalma, csak úgy értékelhető irodalmi működése, ha olvasmányait tekintve, ismerjük ennek az egyetemes készültségű embernek olvasási modorát, agya sejtjeinek bámulatos receptív képességét. Olvasási kedvéhez a tápot az atyai ház adta meg. Értelmes nevelő fejlesztette hajlamát, s a liarminczas és negyvenes évek intensiv haladó iránya aztán nemcsak észbeli, hanem lelki szükségletévé tette az olvasást. A szó nemes értelmében valósággal sportjává lett ez az önképzés. Az irigységnek bizonyos neme fogja cl az embert, mikor a régiek hatalmas szellemi repertoire-ját észleli. Ugyan ki van közöttünk, ki nyugodt lélekkel elmondhatja magáról, hogy a magyar általános irodalmi productiót manapság teljes figyelemmel kisérheti. Hiszen még speciális szakunknak s a különféle folyóiratoknak tanulmányozása is csak keveseknek adatott osztályrészül. Nem érünk rá, gyorsan élünk. Ha mindennel törődünk, csak ködös s az óriási productió mellett is hézagos az áttekintésünk. Ha meg — a mint ma kell is — csak szigorúan körvonalozott szakmánk mellett maradunk, mennyi élvezettől esünk el. Mai lelki fejlődésünknek az a legnagyobb baja, hogy a classikusokat, az egyetemes és nemzeti irodalom remekeit gyermekészszel olvassuk, lia ugyan hozzájutunk. Akkor, mikor megnyílt az eszünk, beérjük vele, hogy valamikor olvastuk ezt vagy azt a remekírót. Rá is hagyjuk, hogy biz az szép, még meg is toldjuk egy-két frázissal, de hogy miért? azt