Századok – 1901

Történeti irodalom - Zsilinszky Mihály: Csongrád vármegye története. III. rész. Ism. L. 255

256 .TÖRTÉNETI IRODALOM. 256 oly nagyra született, liogy az egyikének elvesztéséből származott fájdalom keserűségét a másikával lett nyereség örömérzetével megédesíthesse . .!« Szentes városának már a harminczas és negyvenes években is megvolt a maga demagógja Boros Sámuel városi jegyző majd városbíró személyében. Szentes meg akarta váltani magát a Károlyi uradalomtól, hogy »szabad Szentes városa« néven nevezhesse magát; meg is kötötték az örökváltsági egyezséget a város és az uradalom, a »népgyűlés« felhatalmazást is adott Borosnak és egy kereskedőnek 1.500,000 forint kölcsön felvételére. Csak az volt a baj, hogy az örökváltsági összeget nem tudták kifizetni, de a szabadságot mégis élvezni szerették volna. A gróü uradalom felfogása az volt, hogy a földesúri jogok a váltságdíj kétharmadának lefizetése után szállnak át a városra, míg a város népe e jogokat a szerződés megkötésétől számította. Ez az eszme természetesen magában is népszerű volt, de a népet mégis le lehetett volna csendesíteni, ha nincs Boros Sámuel, a ki »kezébe vegye a nép zászlaját.« Mint Zsilinszky rajzolja : Boros afféle garabonczás-deák természet volt, már deák korában összetűzött a professorokkal. védte velők szemben az üldözött tanulót, most pedig a népet az elnyomó földesúri hatalom ellenében. Népszerű ember volt, a népszerűség minden kellékeivel. Magyar ruhában járt, fején Zrínyi-kucsmával, atillában, sarkantyús csizmában s öblös tajtékpipáva.1; jó szónok, híres áldomásivó, a menyecskék körűi nagy gavallér. Ez a nagy »népszabadító« — volt ilyen más községekben s más vármegyékben is — izgatta a népet, hogy a jussát ne hagyja, s bizonyára első sorban az ő érdeme, hogy még 1846-ban is folyt a per a város és az uradalom között, noha a szerződést 1836-ban kötötték. Boros Sámuelnek később Oroszi Miklós református tanító lépett a nyomdokába, a ki a hatvanas években mindenképen polgármester akart lenni. Csudáljuk, hogy Zsilinszky az utolsó demagógról is meg nem emlékezett. Hosszasan rajzolja a szerző a közbiztonsági állapotokat. Elég lesz, ha megemlítjük, hogy e vidéken ütötte föl tanyáját a Rózsa Sándor, majd a Bogár-testvérek rablóbandája, s ide küldték ki rendet csinálni gróf Ráday Gedeont, a híres »rablókommisszárost.« Rendkívül érdekesen ismerteti Zsilinszky e rablóvilágot (regényíróknak forrásmunka gyanánt ajánlhatnék ezt a részt), kiterjeszkedve még a betyárok tolvajnyelvére is; megtudjuk innen mi volt a különbség a lókötő, marhatolvaj és kapczabetyár, a rabló, betyár és futóbetyár között; megtaláljuk a betyár-telegráfot is : mit jelentett a pásztortűz, a kútágas, a