Századok – 1900
Történeti irodalom - Pirhalla Márton: A szepesi prépostság vázlatos története. Ism. Gombos F. Albin 934
94(1 TÖRTÉNETI IRODALOM. A szepesi prépostság vázlatos története, kezdetétől a püspökség felállításáig. Irta Pirhalla Márton. (A Szepes-megyei történelmi társulat millenniumi kiadványai. IV. köt.) Lőcse, 1899. Reiss József kny. 8-r. VIII, 585 1. A vidéken megalakult tudományos és irodalmi társulatok között a Szepes megyei történelmi társulat azok sorába tartozik, melyek a legnagyobb buzgósággal igyekeznek kitűzött czéljokat megvalósítani. Ezen nagy ügyszeretetben leli magyarázatát az, hogy e társulat nem elégedhetett meg azzal a kerettel, a melyet — a történelmi anyagot illetőleg — először szabott magának. Szepes vármegye múltja ugyanis oly gazdag, története nem egy ponton annyira össze vau szövődve a szomszédos külföld történetével, hogy azt okvetetlenül nagy arányokban kell feldolgozni. Mivel pedig a társulat ily nagyarányú munkához a szükséges erővel nem rendelkezik, egyelőre meg kellett elégednie azzal, hogy részleteket dolgoztasson fel. Majd később, kedvező viszonyok között, avatott kéz szerves egészszé fűzheti a részleteket össze. Eddigelé a következő részek jelentek meg : Szepes vármegye történelmi irodalmának bibliographiája és a Szepesség őskora: A XIII szepesi város története; A tíz lándzsások székének története; Lőcse város története (első rész), s végűi az előttünk fekvő kötet, mely a szepesi prépostság történetét tárgyalja.1) À szepesi prépostság legrégibb emlékei Imre király nevéhez fűződnek, ki azt már 1198-ban megalapítja, de az esztergomi érsek akadékoskodása miatt - ki saját megrövidítését látja vala a prépostság felállításában - csak 1202-ben történik meg végleges rendezése. A történelemben a prépostsággal egyidejűleg kezd szerepelni, ha régibb keletű is, a szepesvári' főispánság. Néhány évtized múlva már a káptalani stallumok is be vannak töltve. Maga a káptalan kietlen helyen épült fel, jövedelme is szegényes volt, de azért a szepesi prépost kezdettol fogva nagy tekintélynek örvendett. Említésre méltó dolog, hogy Adolf, az első prépost, Gertrudis királyné kedvelt emberei közül való, a ki a hazánkba szakadt meráni fiak nevelője volt. A meráni hatalom megszűntével a szepesi prépostságra rossz napok következtek. Még föl sem épült a szép székesegyház egészen, mikor megjelennek a tatár hordák s az egész vidéket végig pusztítják. Azonban Mátyás prépost ügybuzgósága, Béla király jóakaratával párosulva, már 1248-ban újra felvirágoztatja a prépostságot. ') Y. ö. Századok, 1900. 368. 1.