Századok – 1900
Tárcza - Ethnographia - 849
8ő0 TÁKCZA. Jankó János hasonló czimű munkáját ismerteti, mely Zichy Jenő gróf harmadik ázsiai utazása első kötetében jelent meg. Galgóczy János befejezi Ós történelmi tartozásait, megjegyzéseket téve Nagy Gézának a történelmi korszak kezdetéről a Századok mult évi folyamában közzétett értekezésére. Az irodalmi rovatban Kovács László ismerteti Reizner János monographiájából a szegedi boszorkányperekre vonatkozó okleveleket. — A hetedik füzetben Margalits Ede tagtársunk Tkalcsics János horvát történetírónak a horvátországi boszorkányperekről a délszláv Bad 103-ik kötetében (1891) megjelent s bennünket már csak a perbeli eljárás szempontjából is érdeklő tanulmányát ismerteti. Ugyanazon füzet első czikkében. melyet »A vérbabona«, czím alatt Krausz Sánmel írt. a következőket olvassuk: »A kereszténységnek volt az fentartva, hogy a vér jelentőségét a végletekig fokozza. Nem szólva a Jézus vérének megivásáról. — ecce calix sanguinis mei, — a mi csak symbolum, megemlékezünk mégis az ostya vérzéséről szóló hitről, a szentek és vértanuk kicsurgó vérével való visszaélésekről. Még nem vizsgálták meg, hogy az efféle tanok mennyiben járulnak hozzá a népben úgyis szunnyadó vérbabona ébrentartásához, sőt felébresztéséhez, mert a vérnek ilyetén roppant megbecsülése természetesen csak fokozza a vérrel kapcsolatos babonás fogalmak megerősödését. Tudjuk, hogy a kereszténységnek épen ezek a tanai keltették a görög és római világban azt az iszonyatos vádat, hogy a keresztények titokban embervérrel élnek, a mely rágalom ollen az egyházatyák hiába szálltak síkra.1) Ha tehát a hidegen mérlegelő, elfogulatlan és ínívelt római emberben ily képzeteket keltett a kereszténység vérsymboluma. mennyivel inkább feltehető, hogy a tanulatlan pór keresztény népben a vérnek tulajdonított csodás hatás gondolata nagyban megerősödik e tanok által.« (291 — 292 11.) Mi ez? Csodáljuk az Ethnographia szerkesztőségét, hogy ily értelmetlen beszédnek folyóiratában helyet adott. Ha pedig van valami értelme, akkor Krausz Sámuel oly felfedezést tett, mely az összes keresztény népeknek •— tehát a magyarnak is — lelki életére, százados történetére meglepő és egészen új világosságot vet ; épen azért kérnünk kell a tudós szerzőt, ne vonja meg a tudománytól azokat az adatokat, példákat, melyek — felteszsziik. hogy tengernyi sok van ·— e felfedezésre vezették, csakhogy azok felsorolásában a kellő történeti szabatossággal legyen szíves beszélni, ne úgy, mint a fentebb idézett jegyzetben, a melyben az eretnek gnostikusok egyik töredékét, a borboranusokat, egyszerűen csak mint »keresztény felekezet«-et említi. ') >A borboranus keresztény felekezet bűvészet czéljából gyermek vért ontott. Texte u. Unters, zur altchr. Litt. IV. I. 1899. p. 10.« (Krausz Sámuel jegyzete.)
