Századok – 1900

Értekezések - ILLÉSSY JÁNOS: Balassa Bálint és a zólyomiak 800

ILLÉSSY JÁNOS. BALASSA BÁLINT ÉS A ZÓLYOMIAK. 80] tokhoz Dobó Jakab az anyja : Sklabonyai Balassa Fruzsina révén tarthatott jogot. Akármi volt is az ok, annyi bizonyos, hogy az ügy nem került az országgyűlés elé. Y agy azért, mert nem értek rá tárgyalni a karok és rendek, vagy azért, mert a peres felek barátságosan kiegyeztek. A poéta később jóvá tette, a mit a hevesvérű atyati hibázott : Dobó Jakab énekére verset szerzett a »szerelem szép képéről.« J) Ez időtájt különben Balassa Andrással is sokat foglal­kozott. A gonoszlelkű nagybátya ekkor veszedelmes bajba volt keveredve. <) is meg volt idézve a márczius l-re Pozsonyba hirdetett országgyűlés elé, és pedig Bálintnál nagyobb űr : a király által. Balassa András ugyanis mostoha leányát, t. i. feleségének. Mérey Annának első férjétől, Serédy Gáspártól való egyetlen gyermekét Zsuzsánnát, 1582-ben szent Márton napja táján férjhez adta Janusius osztrogi herczeghez s hozo­mányul adta vele mindjárt a Sáros vármegyei Makovicza várát, a budaméri kastélylval s egyéb tartozékaival. András úr hirtelenében talán meg sem gondolta, hogy ezzel a tettével a hűtlenség bűnébe esik. Nem úgy a fiskus. Ez rögtön a fejére olvasta a régi királyok rendeleteit és tör­vényeit (I486 : 32. t. cz.), melyek fej- és jószágvesztést szabnak arra, a ki az országnak mindenkép ártalmára és kárára törekvő velenczéseknek és lengyeleknek az ország területéből bár csak a legcsekélyebb részt is elidegeníteni merészkedik. Balassa ') Balassa B. Költ. 72. 1. XLYI. sz. vers. — Dobó Jakabot, Szamosközi feljegyzése szerint, hátas paripája tiporta halálra. Fenti leve­léből is láthatjuk, " hogy e szerencsétlenség nem történhetett 1580 táján, miként Szilády Áron hiszi. (Balassa B. Költ. 293. 1.) Az 1583 márcz. l-re kitűzött országgyűlésen ott találjuk a meghívott mágnások sorában Balassa Bálinttal egyetemben. (Magy. Országgy. Emlékek VII. köt. 138. 1.) 1583 márcz. Si-én tanukat hallgattat ki Homonnai Drugeth György fegy­veres hatalmaskodásai felől. (Orsz. Levéltár : Neoreg. Act. fasc. 794. nr. 24.) Élt még a következő évben is. Báthory Miklós országbíró 1584 szept. 27-én osztoztatja meg a Dobókat : Ferenczet, Jakabot, Krisztinát és Sulyok Sárát a szerednyei, lévai és sárospataki várakon s hozzátartozó uradal­makon. (Orsz. Levéltár : Neoreg. Act. fasc. 794. nr. 25. és fasc. 812. nr. 41.) Az osztály sok huzavonával a következő év elején létesült. A kamara sürgette, hogy Dobóék tegyék le a hűségesküt és adjanak reversalist, hogy Sárospatakot a király hűségében megtartják. Dobó Perencz eleget tett a követelménynek, de Jakabról 15S5 ápr. 18-án azt jelentette a kamara ő felségének, hogy hűségesküje már tárgytalanná vált, mert idő közben meghalt s birtokrésze de jure regni Dobó Eerenczre szállott. (Orsz. Levéltár : Exped. cam. Poson.) Dobó Jakabról még megemlítjük, hogy el volt jegyezve Serédy Gáspár és Mérey Anna leányával Zsuzsan­nával. De a házasság eltört. Zsuzsánna 1582-ben a dúsgazdag Janusius osztrogi berezegnek lett a felesége, mely házasságkötésben bizonyosan Zsuzsánna asszony mostoha apjának, Balassa Andrásnak volt kiváló része. (Pozsonyi kamara iratai : III. 37.)

Next

/
Thumbnails
Contents