Századok – 1900

Értekezések - VÉRTESY JENŐ: L. Domanovszky Sándor alatt - 778

790 DOMANOVSZKY SÁNDOR ÉS VÉRTESY .1EXÖ. Zárát Velencze óvta leveleivel minden lépéstől, a mi a magyar királynak kedvezne;nagy figyelemmel kísérte a város minden cselekedetét. De az mégis három követet küldött Lajoshoz <hís ajándékokkal : Butovann Martinuzzit, Soppe Mihályt és Gallelio Miklóst. A követek azonban lassan jártak el küldetésükben, Lajos pedig ez alatt, fogadva az urak hódo­latát, visszaindult Magyarországba. A küldöttségnek nem maradt más hátra, mint visszatérni, csakhogy ez a városban nagy felháborodást szült.2 ) Az igazi baj pedig az volt. hogy Velencze megtudta a követségküldést, a mi megadta a köz­vetlen okot az összetűzésre és Zára ostromára. Nagy Lajos első velenczei hadjáratára vonatkozólag fő kútforrás egy egykorú krónika, mely »Anonymi de obsidione Jadrensi Libri IL« czímen Schwandtner kiadásában isme­retes.8) Szerzője, ki nem nevezi meg magát, két könyvre osztott művében részletesen írja le az ostrom előzményeit és lefolyását, a mi a történettudományra nézve azért nagy szerencse, mert a többi magyar és olasz író egyaránt röviden beszéli el Zára veszedelmét. Ε krónikát nagyjában hitelesnek ismerhetjük el. Nem ékteleníti a középkori krónikások szertelen phantasiája és nincs meg benne az a nemzeti elfogultság, mely annyi krónikát alapjában tönkre tesz. Hitelességét nagyban emeli, hogy nem csak kortárs, hanem kétségtelenül szemtanú munkája. Igaz, hogy az író a mű elején kijelenti czélját : azért • írja meg — úgymond — az ostrom történetét, liogy a velen­czeiek borzasztó bűne az idol· folytán feledésbe ne menjen, síit hogy kegyetlenségek híre az utókorra is eljusson ;4 ) mindazon­által a kimondott tendentia sincs kárára. Az a meleg haza­szeretet, mely az egész krónikát átlengi, csak előnyére válik, mert nem hamisítja meg miatta a tényeket. Nem kíméli a magyarokat sem, mikor alávaló árulással feláldozzák a hű Zárát. De - s ez bizonyítja leginkább pártatlanságát — saját, honfitársait sem kíméli a szemrehányástól. Megrója kap­zsiságukat a felmentő magyar sereggel szemben, és cseppet ') Anonymus, I. 5—10. 2) Anonymus, X. 4. s) Scriptores rerum Hungaricarum veteres. Tom. HI. Vin do­bonae, 1748. 4) . . . . »ne tarn horrendus excessus, per Venetas exaotus, in pro­lixitate defluat temporis, sed ut posteris eornm crudelitas reminiscentiae commendetur« . . .

Next

/
Thumbnails
Contents