Századok – 1900

Történeti irodalom - Reizner János: Szeged története. Ism. Borovszky Samu 628

TÖRTÉNETI IRODAI,OM. 637 hogy a mely lakos bor- vagy báránytizedet adott, az gabonatized fizetésére nem volt kötelezve. Az akkori 136 termelőn kívül 77 szőllős és 131 juhos gazda volt Szegeden, kiknek szintén lehetett szántóföldjük. Ε szerint a kézműves, halász, molnár, fuvaros, hajós stb. ipart s a kereskedést folytató lakosok száma 1202-re ment. Ha 1526-ban a török basák mintegy 70,000 darab juhot harácsoltak össze, úgy bizonyára a Szeged körűi elterülő legelőkön legalább százezer juh legelészett, s ebből egyszersmind fogalmat alkothatunk arról, hogy ekétől nem hasgatva, mily óriási terület feküdhetett a város környékén. Áttérve az Oklevéltárra, fölöslegesnek tartjuk, hogy Eeizner sok olyan oklevelet újra lenyomat, mely a Varga Ferencz úttörő szegedi monographiájában. a Zichy Okmánytárban, Fráter György levelezésében, a Török-magyarkori Emlékekben stb. már megjelent. Elég lett volna ezeknek csupán rövid regestáit közölni. Közlései itt-ott pongyolaságot s nem egy helyt hibás olvasást mutatnak. Az efféle constructiók : Johanne Strigoniense, Andrea Spalatense, Andrea Bagusiens<; etc. archiepiscopis, Luca Waradiense, Stephano Transilvanienae etc. episcopis (IV. 15.), vagy másutt: ad commissionem Thomas de Erdewd prepositMs Tituliensis (83.), nem valami dicséretes fényt vetnek a szerkesztés gondosságára. Az Isztári vagy En ζ t ári család neki Szitári (133); Bélteki Pál is hibás olvasásnak köszönheti, hogy Bólzóki Pál lett belőle (197). Magyarázata szerint a kösz- vagy küsz-hal (alburnus lucidus) annyi mint közönséges hal (194), stb. De a mi most már ki nem pótolható hiánya a Oklevéltárnak s meg nem bocsátható mulasztása a kiadónak, az abban áll, hogy az Országos Levéltárban a pozsonyi kamarához intézett levelek gyűjteményét — ezt a művelődéstörténeti tekintetben szerfölött gazdag forráskészletet — nemcsak hogy nem nézte át, hanem úgyszólván teljesen mellőzte. Pedig itt megtalálta volna mindazon leveleket, melyeket Szeged városa és a szegedi tiszttartósághoz tartozó Martonos és Tápé községek a XVII-ik század egész folyamán a kir. kamarához intéztek. Mind e levelek egytől-egyig megbecsülhetetlen adalékokúi szolgálnak arra a korra, midőn Magyarország déli részein Szeged volt a magyarságnak végső expositurája. S a mi szintén tiszteletes ereklyékké teszi ezeket a leveleket, az az, hogy mind zengetes, tiszta magyar nyelven vannak írva. Én ex professo nem gyűjtöttem adatokat Szeged történetéhez, de más irányú kutatásaim közben lebilincselték figyelmemet ezek a rendkívül érdekes emlékek, úgy hogy regestákat készítettem belőlük, s ezeket nemcsak azért tartom kötelessé-