Századok – 1900

Történeti irodalom - Reizner János: Szeged története. Ism. Borovszky Samu 628

630 TÖRTÉNETI IRODALOM. 630 Merőben téves kiindulási pont, a hogyan a szerző Szeged keletkezését elképzeli. Szerinte a város alapítói épen olyan földmívelő gazdák voltak, mint a maiak. Azonban e föltevését sem a város legelső szereplése, sem a történelmi adatok nem igazolják. Mi volt kezdetben Szeged ? Felelet : Az erdélyi só lerakóhelye. A Gellért-legendából ismeretes, hogy már Szent István király korában külön tisztviselők őrködtek a Maroson leúsztatott só fölött, s a Duna-Tisza közre, valamint a Dunántúlra nézve is Szeged volt az a végpont, a hol ez az életszükségleti czikk legrövidebb úttal meg volt közelíthető. Minden esetre a Maros-torkolat mellett székelt legkorábban valamely királyi tisztviselő s intézte innen a sófuvarozás ügyét. Erre az aranybulla is tanúbizonyság. A telep első lakosai tehát kétségkívül fuvarosok voltak; ezek hordták széjjel a királyi udvarba, a püspöki székhelyekre, a monostorokba és az egyesvárosokba a sót, a hol azután előbb a maguk, majd idővel többi, otthon maradt társaik kényelmére mindennemű áruczikket szereztek be s szállítottak haza üres szekereiken. Ekként váltak lassanként az egyszerű fuvarosokból hivatásos kereskedők, kik már a legkorábbi időkben is bizonyára szabad járáskelést biztosító oltalomleveleket eszközöltek ki maguknak első királyainktól. Zsigmond királytól kezdve legnagyobbrészt ilyen szabad kereskedést biztosító kiváltságleveleket kapnak Szeged lakosai; így 1389, 1429 és 1574-ben (Okit. IV. 4, 30, 163.) a szegediek cum mercibus (áruczikkekkel) járnak-kelnek ; 1422, 1430, 1438-ban (IV. 27, 30, 43.) mercandi causa (kereskedés czéljából) utaznak ; 1409 és 1436-ban a királyi oklevelek szerint egyszerűen proficiscuntur (utaznak), s végűi 1436-ban (IV. 34, 39.) hona eorum mercimonialia (portékáikat) említik a királyi kiváltságlevelek. Hogy még a XVI-ik században is a szegediek főfoglalkozása a kereskedés volt, az kitűnik két szegedi polgárnak 1577-ben tett, alább közölt s Reizner előtt ismeretlen nyilatkozatából, mely szerint a szegediek a változott viszonyok miatt a kereskedést abbahagyták s »ki szántásával, ki más élettel él.« A mohácsi vész előtt afféle tanyás gazdálkodást képzelni, mint a hogy lteizner képzeli, merőben tévedés. A város szántás-vetésre alkalmas határa valami nagy nem lehetett ; köröskörűi sűrűn terültek el egymás mellett a falvak s ezek némelyikének templomromjai még a mult században láthatók voltak. A szűk határ adja magyarázatát annak is, hogy Szeged polgárai már a XV-ik század elején a Tisza másik partján, Csanád vármegye területén szereznek földbirtokokat.