Századok – 1900

Tárcza - Győry Tibor: Adatok a morbus hungaricus történetéhez 534

• TÁRCZA. 545 különítik el az egészségesektől, nincsenek »hybernaculum«-ok, melyek a betegségek mindenfelé széthurczolásának elejét vennék. Ezen óvóintézkedéseket sürgeti 1741-ben Kreysel is, s helyesen jelentette ki, hogy a morbus hungaricus könnyebben volna ezekkel elmulasztható, mint gyógyszerekkel. Ha immár azt kérdezzük, hogy a vázolt természeti és életviszonyok talaján, mely betegségek teremhettek meg leginkább, úgy a maláriát és a gyomorbélhuzam bántalmait kell az azok által első sorban létrehozható és bizonyára létre is hozott megbetegedéseknek feltételeznünk. Azonban sem a malária nem volt morbus hungaricus, sem a gyomorbélhuzam valamely betegsége nem volt az. A malária kórképei már azokban az időkben elég tisztán körül voltak írva, a dysenteriák különféle fajai (a mai értelemben vett dysenteriákkal együtt) ismeretesek voltak már, sőt a »dysenteria Pannonica« épen a fennállott viszonyok folytán súlyossá fokozódott vérhas volt, de semmi egyéb. A morbus hungaricus fogalmából e két bántalom önként kiesik. Egyiket sem érthetjük morbus hungaricus alatt. Az irodalom is külön tárgyalja a maláriákat, külön szól a dysenteria Pannonica-ról s a morbus hungaricusnak is megvan a maga önálló litteraturája. Már csak ez a külső körülmény is ellene szól annak, hogy e betegségeket valamikép egy kalap alá vegyük. De egyenesen ellene szól a morbus hungaricusnak kórképe az eredeti szerzők leírásaiban. Ebben a képben sem a malária, sem a dysenteria nincs benne. Van azonban benne egy vonás, melyet a Magyarországban folytatott életmód rajzolt e képbe, és ez a gyomorbélhuzam megbetegedett volta, — és egy másik vonás, melyet a talajviszonyok festenek beléje : a malária által elgyöngülése az idegen szervezeteknek. Ezeket kell a morbus hungaricus előkészítőinek — hangsúlyozom : előkészítőinek — tekintenem. Mind a kettő mint aetiologikus körülmény játszott szerepet a morbus hungaricusnál, de nem volt az. A betegség lefolyása lényegében a következő volt. Legtöbbször hirtelenül lépett fel, egyszeri vagy többszöri rázóhideggel, vagy borzongatással. Egyidejűleg undor érzet, hányási inger, sót hányás, továbbá fájdalom a szívgödör táján állott be. A beteg ereje mindjárt kezdettől fogva rohamosan lefogyott. Ezen tünetekhez szegődtek a heves fejfájás, szédülés, csilapíthatatlan szomjúság érzet. A test tapintata igen forró és száraz ; éjjel még inkább az, a mint hogy az egész állapot ilyenkor súlyosbodott ; nemsokára deliriumok léptek fel. Némelyik beteg nem bírt álomhoz jutni, mások ismét folyton elkábultan aludtak. A száj is mindinkább szárazabb lesz, a nyelvet szennyes sötét lepedék fedi s szinte repedezik a szárazságtól ; a lehellet bűzös. Az ütérlökés szajjora, egyéb állandó sajátossága nincs. Pár nap múlva (a szerzők SZÁZADOK. 1900. VI. FÜZET. 35