Századok – 1900

Tárcza - Győry Tibor: Adatok a morbus hungaricus történetéhez 534

546 TÁRCZA. szerint különböző napokon, a mi úgy látszik, nemcsak a szerzőkkel, hanem a járványokkal együtt ingadozott), de középszám szerint három nap múlva kiütés lépett fel a beteg testén, főleg a mellen és háton, s innen tovább is terjedt. Némely szerző szerint az arcz mindig tiszta maradt, mások szerint azt is ellepte a kiütés. De ezzel még nem javúl a betegség, a betegek tovább delirálnak, sőt magukra és környezetükre veszélyesekké válhatnak ; később nehéz­hallás is lép fel, a végtagokon többször üszkösödés. A baj krisis alakjában szokott végződni, rendszerint 14 nap múlva, de mire teljesen visszanyerte erejét a beteg, hetek is elmultak. A betegek többsége azonban meghalt a bajban. A kórjóslat — az összes szerzők kijelentése szerint -—- felette bizonytalan alapon állott. A hol legtöbb remény volt a gyógyulásra, ott meghaltak a betegek, s mikor a legindokoltabb a félelem sorsuk iránt, sokszor meg­gyógyultak. Csupán rövid váza ez a betegség lefolyásának : rövidre fogott lényege a leírásoknak. És ezt leszűrni a sokszor regényes, gyakran ötletszerű leírásokból, a diagnostikának alkalmatos alakba, talán ebben állott feladatom nehezebb része, nem többé abban, hogy immár modern terminológiánk kifejezésével, a tisztán kidom­borodott kiütéses vagy foltos hagymáz (typhus exanthematicus) nevével váltsam fel a morbus hungaricus nevet. A febi'is petechialis (mint a hogy a kiütéses hagymázt régen nevezték) és a morbus hungaricus közti analógiát már több szerző igyekezett megállapítani. Jordanus az 1566-iki járványt is annak tartotta; ugyanúgy nyilatkozott 1573-ban a bécsi orvosi fakultás is. De a szerzők legnagyobb része, mennél inkább megközelí­tette ezt az igazságot, annál erőszakosabban emelte a válasz­falakat az a priori különbözőnek tartott két bántalom közé, s a morbus hungaricusból, mert oly szokatlanúl súlyos alakban mutatko­zott, minden áron sui generis betegséget akart csinálni. Ezen súlyos­ságát a tüneteknek egy bizonyos rosszindulatú többlete (a has­menések s a kiütésnek az arczra átterjedése) tette ki, s az emlí­tett válaszfalakat épen ezekben vélték meg is találni, és pedig nemcsak az eredeti szerzők, hanem az eddigi commentátorok is. Illustratiójaként is szolgálhat ez annak, hogy a morbus hungari­cus egy a rendesnél is súlyosabb lefolyású typhus exanthemati­cus volt. A morbus hungaricus első kitörését általánosságban 1566-ra teszik. A komáromi táborban ütött ki s innen indult útjára, bejárva »die Ungarische neue Krankheit« neve alatt Európa nagy részét s mindenütt temérdek áldozatot szedve. így Bécsben még az utczák is tele voltak halottakkal, a házak betegekkel. Azonban már az 1542-ik esztendő az. melyre első kitörését hazánk­ban tennünk kell. Langius tábori orvos, ki Brandenburgi Joachi-

Next

/
Thumbnails
Contents