Századok – 1900

Értekezések - THALY KÁLMÁN: Gr. Rákóczi Erzsébet mint költő 481

490 THALY KÁLMÁN. illeti : én örömest elmentem volna, — de úgy látom, hogy féltnek, mivel az mostani verőfény igen ártalmas az ember orczájának, s féltnek attúl az emberek, hogy az én igen szép, — fekete föld forma — fejér orczám meg ne veszszen; de én avval semmit nem gondoltam volna. Mivel most így meg kellett lenni az dolognak, Kgldet követem : megbocsásson, (hogy) nem udvarolhattam, mivel nem énrajtam állott az dolog. De penig hogy magát2) eligazíthat­tam (Semptére), — én, mint egy eremita, csalt magam itt dúdolok. Isten tudja, hogy hegedűt vonván, az ablakon nézek Sente felé, hogy mások mint vígadnak ott; en penig csak magam dúdolok az házban, s mások kalendáriomot csinálnak. Énnekem egy alázatos kérésem volna Kgldnél, de nem merem pennára bízni az dolgot. Eeménlem, Isten szerencsé­met adja ez iránt : szóval is valahol azon kérésemet megmond­hatom Kgldnek. De nem tudom, hol lehetnék Kglddel úgy szemben, hogy szóval alázatos kérésemet megmondhassam. Kérem Kgldet az Istenért, ezen levelemet égesse meg s ne mutassa senkinek ; mert igen nagy kárban hozna Kgld, ha valaki meglátná ezen levelemet. Levelemre ez alkalmatossággal adjon választ oly móddal, hogy kézben ne akadjon az Kgld levele. En penig ajánlom magamat az Kgld grátiájába. Szomolyántt, 23. Junii, 1673. Kgldnek, mint nekem jóakaró Gróff Uramnak, böcsü­lettel szolgáló jóakarója, míg él, G. Rákóczi Erzsébetit m. Je.« 8) Külczím: »Méltóságos Gróff Esterhás4 ·) Pál etc. nékem kedves jóakaró Grróff Uramnak ő Kglmének adassék ez levelem, tulajdon kezében.« 5) P. H. J) Bizonyára híva volt oda Esterházytól, valami mulatságra, de féltékeny férje nem eresztette el. s) Okvetetlenül férjét, gr. Erdődy Ádámot érti. s) Mint nagynevű rokona, II. Rákóczi Ferencz fejedelem és Juliánka, úgy Rákóczi Erzsébet is mindig i-vel, nem y-nal írta családi nevét. 4) így, igazi nevén írta ekkor még magát Pál gróf is ; a mesés Estorás ősöket később gondolá ki. 5) Eredeti s. k. írt levél, Kismartonban ; másolatát t. Merényi Lajos úr szívességének köszönöm.

Next

/
Thumbnails
Contents