Századok – 1900

Értekezések - THALY KÁLMÁN: Gr. Rákóczi Erzsébet mint költő 481

GR. RÁKÓCZI ERZSÉBET MINT KÖLTŐ. 489 3. Átkozott szerencse, mit mívelél velem, Némely szépségével mint elrontál engem ; Szomolyán várábúl mert el kell már mennem, Már csak halálomat, bujdosván, reménlnem. 4. Eztet nem tekéntem, többet is szenvedném Istenért s őérte, ha megöl is engem. Eddig ártatlanul érte szenvedhettem, — Tovább is őérte akarok szenvednem. 5. De te, óh ártatlan, mint én magam vagyok, Ne felejts el engem, régi szolgálódot ; Ha valami lészen, te fogd én pártomot, S ne hagyj szintén vesznem, te ártatlanodot ! 6. Végbúcsúmat · veszem szenvedő társomtúl, Talán el kell mennem ; immáron ezentúl Istennek ajánlom, s ezen követemtűi Még sokat izenek, ha valahol látom . . . 7. Ad jobbat az Isten ; megsárgúl az kalász, Üdővel megvidul az megbúsult vadász ; Istenre rábízván ez rút fekete gyászt — Megfordúl még egykor búsult Rákóczi-gyász ! 8. Csak Isten még eczczer aztot adná érnem : Ezeknek előtte ővéle beszélnem, Ο okosságátúl tanácsot is vennem, — Én mitévő légyek ? vagy hogy el kell mennem ? . . . A levél, — melyhez ez a szerencsétlen fiatal úrnő vigasztalást s jó tanácsot sóvárogva kereső lelki állapotát oly őszintén kitáró, és siralmas házasságát elátkozó, mély érzésű költemény még ma is csatolva van, s a mely a vers bővebb megértéséhez további commentárúl szolgál, — szórúl szóra így hangzik : »Szeretettel való szolgálatomat ajánlom Kgldnek, mint kedves Gróff Uramnak. Isten hosszú élettel és jó egészséggel áldja meg Kgldet, szűből kívánom. Az Kgld nékem írott levelét, édes Gróff Uram, böcsülettel vettem. Meg igyekezem szolgálni, hogy énrólam, Kgld szolgálójárül, el nem felejtkezik. Az mi Sentére (Sempte) való elmenetelemnek dolgát