Századok – 1900
Értekezések - PÓR ANTAL: Nagy Lajos király szövetkezése IV. Károly császár ellen 1362-ben. - I. közl. 289
300 PÓR ANTAL. Ezt tartjuk mi az összetűzés valószínűbb (közvetett) okának, mint a határvillongást, mely Nagy Lajos király idejében (kivált 1360 körűi) tudtunkra elő nem fordult, és a mely kevésbbé adhatott alkalmat arra is, hogy az özvegy Erzsébet királyné személyét a tárgyalás körébe vonják, noha tagadni nem lehet, hogy az anyakirályné mindenképen hivatva érezte magát arra, hogy az ország mindennemű ügyeibe avatkozzék. Másképen áll a dolog Dalmátországra nézve, melyet, mint láttuk, féltettek a császár és az osztrák berezeg szövetkezésétől. Dalmátországba annak visszaszerzése után (1360 november) Nagy Lajos király anyját küldötte több főúr társaságában, hogy az ügyeket ott rendezze,1 ) és — úgy tetszik - Dalmáczia jövedelmeit is anyjának utalta ki Lajos, melyeket valószínűleg mindaddig bírt, mígnem 1370-ben Lengyelország kormányát átvette. Positiv adatok híján ezt onnan gyanítjuk, hogy midőn az özvegy Erzsébet királyné Lengyelország kormányát ez országban többször ismétlődő zavarok miatt fia, Nagy Lajos kezébe tette le, ez viszont, hogy anyját a Lengyelországból kapott jövedelmei elvesztéseért kárpótolja, Dalmátországnak sok ezerre menő jövedelmét utalta ki számára.2) Kétszeresen nevezhető tehát a háború, melyet Nagy Lajos IV. Károly császárnak megizent, özvegy Erzsébet királyné háborújának : egyszer, mert az ő megsértése miatt történt a hadizenet ; másszor, mert nem minden ok nélkül azt vélte, hogy Dalmáczia az az ország, melyet ő rendezett be, s talán az ő jövedelmei állanak koczkán. Épen ezért nem alaptalanúl állít-tozott politikai helyzet adott okot a háborúra, ki lehet olvasni az 1304 febr. 10-én kötött brünni béke ezen szavaiból is : »Et rte bent etiam sublate esse totaliter omnes actiones et impetitiones, quas ex nobis pars altera ad reliquam pro suis terris et hominibus seu bonis usque in presentia tempóra habuit ; item spopondimus, . . . quod neutra pars litigiöse vei contra alterius partis voluntatem ad eiusdem alterius partis terras, nec homines principatus, nec dominia . . . quos et quas nunc habet et possidet, vei acquiret in posterum, ullis unquam temporibus conari, seu ipsam in eisdem debilitari, dampniftcare debebit, ant per vias aliquas impedire.« Steyerer : Comment, pro hist. Alberti II. 383. 1. ') »Pro reformatione status regnorum Dalmacie et Croacie.« Orsz. Levéltár dipl. oszt. 5010. — Y. ö. Lucius: De regno Dalmatiae. U. ο. — Fejér id. m. IX. 3. 221. ") Archidiac. Gneznen. Sommersbergnél : Siles. rer. SS. II. 117.