Századok – 1900

Értekezések - PÓR ANTAL: Nagy Lajos király szövetkezése IV. Károly császár ellen 1362-ben. - I. közl. 289

294 PÓR ANTAL. a kérdéses levelek azon fogalmazatban, melyben azokat bírjuk, nem kerültek ki az érdekelt fejedelmek irodáiból, nem kivált Nagy Lajos levele a magyar kanczelláriából, hová a rennaissance szelleme akkor még be nem hatolt. At vannak azok dolgozva az újjászületett classicismus valamely mesterétől. Egyébiránt a levél elrendezése és szerkezete megfelel a magyar királyi kanczellária gyakorlatának; a mi pedig a borsos kifejezéseket illeti, nem egy pápai levél túltesz rajta. Megmaradunk tehát előbbeni nézetünk mellett, annál inkább, minthogy a Briinnben, 1364 február 10-én kelt békekötés, mely a szóbanforgó hábor­gásnak véget vetett, egyenesen kiemeli, hogy a felek egymást szóval (verbis) is megbántották.1) Mindamellett kétségbe nem vonjuk, hogy ' Nagy Lajos királynak volt elég más oka is, a miért IY. Károly császárra nehezteljen. Ezen okok megfejtésére azonban egy külön feje­zetet kell szentelnünk. II. A magyar királyok az aquilejai patriarchákkal rég időtől fogva jó barátságot tartottak. Ε barátságos viszonynak első nyomait Meráni Bertold patriarcha idejében (1218. márcz. 27 — 1251. május 23.) találjuk, ki mint II. Endre király fele­ségének, a szerencsétlen Gertrudnak öcscse, a kalocsai érsek­ségből helyeztetett át Aquilejába. Endre király rövid megsza­kítással, s még inkább IV. Béla, mindvégig atyafiságos jó indulattal viseltettek iránta.2) V. István király és Fülöp aquilejai patriarcha közt írott szövetség is létezett Otakár cseh király ellen, de ez rövid tartamú volt.3 ) Egészen más érdekek keltették új életre az Anjou-házból származott magyar királyok és az aquilejai patriarchák ') Fejér : Cod. Dipl. IX. 3. 452. — Katona : Hist. Grit. Χ. 324. — Ugyanezen nézetet vallja Steyerer : Comment, pro hist. Alberti II. 383. 1. a) L. erre vonatkozólag Fejér id. m. III. 2. 170. IV. 1. 21. — Theiner : Monum. Hung. I. 11, 128, 187. — Bianchi : Documenta hist. Foroiulien. summatim regesta. (Archiv für österr. Gesch. XXI. 187, 205, 213, 387.) — Zimmermann -Werner : Urkundenhuch, I. 59. *) Theiner : Monum. Hung. I. 299.

Next

/
Thumbnails
Contents