Századok – 1900

Történeti irodalom - Zsindely István: Magyar alkotmány az Anjouk és Zsigmond alatt. Ism. Ferdinandy Gejza 155

TÖRTÉNETI IRODALOM. Magyar alkotmány az Anjouk és Zsigmond alatt. Irta dr. Zsindely István. Sárospatak, 1899. Steinfeld Jenő kny. 8-r. 312, 1 1. Az "egész mű tizenkét fejezetben tárgyalja a magyar alkotmány történetét az Anjouk és Zsigmond alatt. Ezen mindössze százharminczhét évre terjedő korszak épen legke­vésbbé alkalmas arra, hogy belőle a középkori magyar alkot­mány fejlődéséről kellő képet nyerhessünk, mert hiszen az Árpád-korszak végén megindult alkotmányos fejlődés az Anjouk trónjának megszilárdulásával teljesen fönnakad és új irányt vesz, úgy hogy a tulajdonképeni alkotmányos fejlődés való­sággal csak Zsigmond alatt veszi kezdetét és az utána követ­kező korban nyeri kifejlődését azokon az alapokon, melyeket az Anjou királyok vetettek meg neki. És így csak sajnálhatjuk, hogy a szerző a magyar alkotmány történetéből ilyen kis idő­közre terjedő részt szakított ki, és nem vette be feldolgozása keretébe a Hunyadiak és Jagellók alatti fejlődést is, melynek a tárgyalt korszak csak előjátékáúl tekinthető. Ha ezt teszi, igaz, hogy sokszorta nagyobb munkával, de egyúttal sokszorta értékesebb művet is produkált volna a magyar alkotmány fejlődésének teljesebb képével, s nem lett volna arra kénysze­rítve, mint volt a jelen esetben - hogy a felvett korszak időbeli határait át-átlépve, korábbi vagy későbbi korokba tévedjen, észre sem véve, hogy adatai nem arra a korra vonat­koznak, a melyet tárgyal. Mindazonáltal a szerző, ezen hibába esés mellett is, feladatának derekasan igyekszik megfelelni, és noha — mint azt előszavában maga is említi - eredeti levéltári kutatáso­kat nem tett, mégis alapos tanulmánynyal fogott munkája megírásához és nagy szorgalommal szedte össze a tárgyára vonatkozó történeti adatokat, világos előadásban dolgozva föl azokat. Az a hibája megvan ugyan, hogy egyes alkotmány­jogi kérdéseket a mai kor szemüvegén át nézve fejteget, s így

Next

/
Thumbnails
Contents