Századok – 1900

Történeti irodalom - Zsindely István: Magyar alkotmány az Anjouk és Zsigmond alatt. Ism. Ferdinandy Gejza 155

156 TÖRTÉNETI IRODALOM· ugyanazon az alapon indul, a melyen legtöbb elődje, de érdeme az, bogy a mi a tárgyalt korszaknak alkotmányjogi történetére vonatkozólag irodalmunkban elszórva található, azt egy egészbe állította össze s ezzel a kornak teljes képét igyekezett nyújtani. Az első fejezetben (7 — 24. 11.) a későbbi középkornak uralkodó eszméit fejtegeti, kiemelvén, hogy kutatásának czélja, a nemzet jogéletében fölmutatni a nemzetit és ennek viszonyát az egyetemes ideákhoz, a melyek a nemzeti felfogás hatása alatt átalakulnak. Ezen fejezetben azon okokkal foglalkozik, melyek megbontották a hűbériséget, kifejlesztették a testületi szervezkedést, meggyöngítették az egyházi hatalmat, erősbítették a világit, és létesítették az egységes királyságokat. A második fejezet (25—35. 11.) azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mennyiben bírt a magyar királyság sajátszerű jelleggel a XIV és XV-ik században a külfölddel' szemben, kiemelve, hogy a nemzeti összetartozás, a közjogi gondolkozásmód és a szabadságnak közszabadság formájában való felfogása sajátos szellemet adott a magyar politikai életnek, mely a vezérek korában találja gyökerét, és a mely az egységes, de korlátolt monarchiára vezetett. És noha a birtokrendszer hűbéri irányban fejlődött, a nemzet közjogi felfogása e mellett is fentartotta a királyság és az állam közjogi egységét, mely az ősiséggel együtt a szent korona tanában jutott kifejezésre. A harmadik fejezet ben (36—42. 11.) a korszak jogtörténeti forrásaival foglalkozik. Itt azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy az 1298 évi törvények a 45-ik czikkelytől kezdve Róbert Károly törvényei, a mit azonban indokolni elmulasztott. Ugyanitt elmulasztja a szerző az akkori törvényeknek benső természetét és a mai törvények természetétől különböző voltát, a törvény és rendelet, valamint a törvény és privilégium közötti különbség kifejlődését kimutatni, a mi főképen annak róható föl, hogy ott végzi munkáját, a hol ezen fejlődés még csak megindul. A negyedik fejezet (43—64.11.) a királyi hatalmat, jelesen a trónutódlás rendszerét és a koronázást, a királyi hatalom fejlettségét, az udvart és udvari tisztségeket tárgyalja. Kár, hogy nem hatol eléggé a kérdés mélyébe s nem fejtegeti bővebben azt a viszonyt, mely a nemzet és királya között ezen időben fennállott, hanem inkább csak az ide vonatkozó külső történetet ismerteti. De érdeme, hogy nem követi azokat, a kik Károly teljhatalmú királyságának alapját a római jog tanainak elterjedésében keresik, hanem természetes alapjára vezeti azt vissza. Az azonban, hogy a régi törvényekben előforduló ezen frázist: »az ország régi szokása szerint«, már