Századok – 1900

Értekezések - CSÁSZÁR ELEMÉR: Verseghy és a censori hivatal - II. bef. közl. 122

VERSEGHY ÉS A CENSORI HIVATAL. 137 rítik-e egyenesen rá a viszonyok? Föntebb idézett levele élénk világot vet arra a lelki állapotra, melyben akkor volt. Izgatottan keres mindenhonnan okot, melylyel e lépését, e képmutatást menthetné. I)e nincs-e a földön mindenütt képmutatás ? kérdi, hogy vigasztalja magát ; nem kellett-e magának Galileinek is visszavonni örökérvényű állításait, noha tudta, hogy neki van igaza, s nem képmutatók-e maguk a papok is ? Hiszik-e ők valóban, a mit hirdetnek? Ez a kétkedés bátoríthatta Verseghyt a színlelt megtérésre. Ha ők maguk a jó életért, »a mocskos nyereségnek okáért« képmutatók lehetnek, miért ne zárhatná ő is agyába, a mit gondol, s miért ne legyen az ő ajkán is más, mint szivében ? Öt nem az anyagi érdek vezérli, mikor megtagadja elveit, mikor álorczát ölt föl, hanem : »Az egy szomorú szükség, moly engemet arra Kénytelenít, csak azért, hogy titkosb tollam ezentúl Kellemetesb hasznot hozhasson az árva magyarnak, Mint mellyet könyvem konokabb védelme szerezne.« íme, ilyen gondolatok, ilyen remények vették rá Yersegliyt, hogy reá térjen az állítólagos jobb útra, és megfogadván Kluch kanonok tanácsát, vonja vissza eddigi tanításait. Elkövetkezett a vezeklés nehéz munkája, és Galilei példájára gondolva, visszavont mindent, a mit csak a kanonok kívánt. A mint ez az elhatározás tetté érett, iparkodott föladatát úgy végrehajtani, hogy minél kevesebb kellemetlenséget okozzon magának is, másoknak is. Nem elvtelenségből csapott át a szabad gondolkozásból a másik végletbe; szíve mélyén mindég megőrizte elveit; hanem ha már egyszer rászánta magát a kikerülhetőtlenre, azt minél csendesebben, minél nagyobb megelégedésre akarta végrehajtani. Megkérte a kanonokot, és ezzel még jobban megnyerte magának a jószívű embert, hogy segítsen neki »retractatiója« megszerkesztésében és megírásában. így készült el a retractatió és ment le 1793 nov. 12-én Esztergomba.1

) Levelet is írt melléje,2

) fölemlítvén benne az evangéliomi atyát, a ki »a siliquis porcorum« megtért hát örömmel fogadta keblére; kéri ő is a prímást, fogadja kegyelmesen a megtért bűnöst, a ki csak hálát tud adni az istennek, hogy aggódó gonddal megállította a veszedelmes lejtőn és jó útra vezette. »Castigasti me, et eruditus sum« így végzi levelének első részét. A másodikban fölhatalmazza a prímást, hogy retractatiójával járjon el tetszése szerint, mert »ad omnia ') Prim. Levéltár, u. o. Nr. 31. ») U. o. Nr. 30.