Századok – 1900
Értekezések - KÁROLYI ÁPRÁD: Szilágyi Sándor emlékezete 97
106 KÁROLYI ÁRL'ÁD. s mégis messzire kiható eredmény. A tanulmányok, melyeket Szilágyi Sándornak e művéhez meg kellett tennie, örökre eltörülhetetlen nyomokat hagytak tudása egész világában. Régi irodalmunknak az az alapos ismerete, az a biztos áttekintése az egésznek, s az a meglepő tájékozottság a legkisebb részletekben is, a melyet a vele érintkezők bámulni voltak kénytelenek s a mely lépten-nyomon akaratlanúl is elárulta nála magát, végre azok a becses bibliograpliiai ismeretek, melyek ezzel együtt jártak, mind ama tanulmányoknak voltak gyümölcsei. Ha a rövid idő keretén belül, mely Szilágyi Sándor történetírói és kutatói egyénisége méltatására rendelkezésem alatt áll, roppant munkássága nagy mennyiségű termékeivel szemben aránylag ily tágas tért szántam eddig annak, hogy a boldogult miként és micsoda munkásság által lőn historikussá : azt hiszem, mentséget találok az aránytalanságért abban, hogy épen ezek a körülmények azok, melyek az egyén vizsgálatánál az érdeket leginkább fölkeltik s a kulcsot fejlődéséhez megadják. Most, mikor előttünk a fejlődés ezen korszakában Szilágyi Sándor a kész historikus kibontakozott : természetesnek fogjuk találni, hogy a történetbúvárt már kiművelt történeti érzéke annak a kérdésnek vizsgálására nógatá, mely hivatalos működésének és tartózkodásának helyén, Nagy-Kőrösön, a magyar Alföld duna-tiszaközi részének csaknem központján, önkéntelenül is lelke elé tolódók. Minő lehetett azon a síkságon, a hol a történetek látható emlékei mind elpusztultak, vagy legföljebb csak egy-egy' hely vagy dűlő nevében lappangva élnek, az a niult, melyben e föld és népe az ő szűkebb hazájával Erdélyivel egyugyanazon idegen hatalom főurasága alatt szenvedett? és hogyan sikerült annak az értelmes, józan, munkás és szívós fajnak, mely ezt a rónát lakta, minden védő s gondozó állami tényezőtől cserben hagyatva, egyedül a maga erejéből föntartani magát, s megmenteni egy boldogabb jövő számára azt az alapot, a melyen a magyar középosztály izmos társadalma egészen ki fog egykor épülni? . . . Ε kérdés tisztázása czéljából állott össze Szabó Károly-