Századok – 1900
Értekezések - PÓR ANTAL: Záh Feliczián pöre 1
12 PÓR ANTAL. hogy a szerencsétlen Klára volt oka atyja merényletének, mindez okoskodásait maga sem tartja meggyőzőknek, midőn e szavakkal fejezi be azokat : »Mondhatnák, hogy bárminő általános a nép hite, annak, mint a hivatalos és hiteles kútfőkkel ellenkezőnek, történeti alapja nincs.« Ez a jelen esetben csakugyan így is van, minthogy a máig élő néphit, a Záh merénylete indokaira nézve, sokkal később keletkezett; akkor, mikor talán már unokái sem éltek azoknak, kik Záh merényletének tanúi vagy ezek kortársai valának. »De itt — folytatja Marczali mintegy emeltebb hangon — magukból azon forrásokból, melyek Klára esetét nem is említik, teljesen bebizonyítjuk, hogy a szerencsétlen leánynak igen fontos része volt az egész tragédiában. Az ítélet (Magyarország nemességének községe ítélete Záh merénylete fölött) Feliczián gyermekeinek vérét követeli. Qualifikált halálos büntetésről, a minőben annyira leleményes volt azon kor szelleme, abban a vérengző sententiában szó sincs. El is mondja a krónika, hogy Feliczián féi'jnél levő leányát, Sebét, lefejezték. Nem csodálatos-e, — kiált föl a szerző — hogy történetíróink, s épen a legmodernebbek,1) nem akarják észrevenni a két nővér kivégzése módjának különböző voltában rejlő történeti tanulságot ?2 ) Ha a pör hivatalos indokolása igaz, vájjon miért kellett akkor Feliczián gyönyörű hajadon leányának, kinek sorsán még a krónikás szerzetesnek is megesik a szíve, levágott ajkakkal és ujjakkal, lófarkon végig hurczoltatnia a városok terein és utczáin ? Ujjait megtorlásul vesztette el a királyné ujjaiért ; ajkait, mint az olasz kútfő mondja, a maga nyelveért, beszédeért. Nyelve, mely a rajta esett gyalázatot nem bírta elhallgatni, volt tehát az egész katasztrófának előidéző oka. Es lia valaki ezenti'd még a hivatalos fölfogást akarná elfogadni a népies ellenében, előbb magyarázza meg a két nővér büntetése közti eltérést!« >) Ε helyt, úgy vélem, csekélységemet érti, minthogy más e tárgyról, tudtomra, nem írt. 9) Az igazság érdekében meg kell jegyeznünk, hogy Baróti Lajos — szintén modern történetíró — már előbb észrevette s ugyanazt következteti belőle, a mit Marczali következtet. Szalay-Baróti : A magyar nemzet tört. II. köt. 26. 1. Szerlc.
