Századok – 1899

Értekezések - BLEYER JAKAB: Magyar vonatkozások Suchenwirt Péter költeményeiben - I. közl. 788

MAGYAR VONATKOZÁSOK .SUCHESWIRT l'ÉTER KÖLTEMÉNYEIBEN. 811 mely a hetvenes évek elején Lajos király és az osztrák lierczegek, Suchenwirt urai közt fönnállott, a kik egyébiránt állandó és zavartalan barátságban éltek a magyar királylyal. Vagy mintha Suchenwirt saját tapasztalatából tudta volna, hogy már a XIV-ik század magyarjai közt sem volt csekélység németbarátnak lenni. Pedig akkor a német lanczkenétek még nem zsarolták és fosztogatták a szegény magyar népet. Mintha csak a XYII-ik század valamely nyakas kurueza könnyített volna lelkén azzal a durva mondással, melyet a dubniczi krónikás, az 1355-iki tulnai ütközetről tudósítván, érdemesnek talált feljegyezni.1) Bizonyára már akkor sem volt új ez a szólam és ez az érzelem. Több benne a jókedvű, bár megvető irónia, mely a szellemi fölény érzetéből fakad, mint az eleven gyűlölet és izzó szenvedély, melyet a magyarság igazán talán csak később, a kuruezvilágban táplált a németség iránt. Kétségtelen, hogy Nagy Lajos tudott németül ; szívesen is fogadta az udvarába sereglő német lovagokat és gazdagon jutalmazta őket szolgálataikért. »Quos praecipue teutonicos — mondja Küküllei — idiomatis eorum conscius, multum diligebat, et eisdem de stipendiis ac donariis largiHue providebat, ex eoque ad ipsum libenter confiuebant eique fidelia servitia exliibebant.« 2) Krónikásunk szavaiból talán némi irigység és nemzeti féltékenység is beszél, pedig nincs alapja. Nagy Lajos épen nem volt elfogult, érdemök szerint kitűntette és jutalmazta őket, de ha kellett, kurtán és keményen is tudott velők elbánni.3

) Az utóbbi eljárásra azonban csak ritkán volt szükség, és Suchenwirtnek lényegében igaza van, mikor Lajos király dicséretét a németekhez való jóindulatára is alapítja, Wie gevelt ew der in Ungerlant,4) Der chünich Ludweig ist genant, Igy kérdi a költő a Pillértől, a mire ez válaszol : ') >0 lyeber her Joh myeh, nycht thewth mych ! « mondják esdekelve a megszorult németek. -— Hungari autem funesto gladio super eorum capita euibrato amputabant eis manus et caput dicentes : »Wezteg kwrwanewfya záros nemeth ; iwthatok werenkewth, ma yzzywk thy wertheketh.« (M. Florianus : Fontes Domestici, III. köt. Chronicon Dubnicense, 167. 1. 2) Scriptores rerum Hungaricarum, I. 304. 1. ') Pór Antal : Nagy Lajos, 584. 1. ') Magyarul : Hogy tetszik kegyelmednek a magyarországi, kit Lajos királynak hívnak.