Századok – 1899
Repertorium. Közli: Mangold Lajos - Az 1899. oct. 5-iki r. vál. ülés jegyzőkönyve 769
HIVATALOS ERTESITO. A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 1899 évi oct. 5-én d. «. 5 órakor tartott r. vál. ülésének jegyzökönyve. Jelen voltak '• Gróf Teleki Géza elnöklete alatt dr. Pauler Gyula alelnök, dr. Angyal Dávid, dr. Békefi Rémig. dr. Boncz Ödön, dr. Borovszky Samu, dr. Fejérpataky László, dr. Hajnik Imre, dr. Illéssy János, Kollányi Ferencz, dr. Komáromy András. Majláth Béla, Pettkó Béla. dr. Schönherr Gyula, dr. Yáczy János vál. tagok, Nagy Gyula titkár, Karasszon József pénztárnok. Barabás Samu jegyző. Elnök az ülést megnyitja s jegyzőkönyv-kitelesítőkul dr. Borovszky Samu és dr. Illéssy János vál. tagokat kérvén föl, — 72. jelenti, hogy az elnökség az aradi tizenhárom vértanú szobrára a társulat nevében koszorút küldött s annak elhelyezésére dr. Thaly Kálmán társ. alelnököt kérte föl. Helyeslő tudomásúl vétetik. 73. Nagy Gyula titkár előterjeszti, hogy Kuun Géza gróf alapító tag eddigi 100 forintos alapítványát 200 frtra emelte föl : egyszersmind bejelenti az új tagajánlásokat, mely szerint ajánltatnak : alapító tagúi 100 frttal Tbaly István műszaki tanácsos, a m. kir. államépítészeti hivatal főnöke Nyitrán (aj. Thaly Kálmán) ; évdíjas r. tagokúi 1899-tól : Bohrandt Lajos Budapesten. Nogáll László plebanus Kétegyházán, Pollák Károly megyei hivatalnok Turdosinban, Ujlaky Gyula jogszigorló Szombathelyen (mind négyüket aj. Nagy Gyula), a kocséri Társas-kör (aj. Majerszky Yilmos). Örvendetes tudomásúl szolgálván, megválasztatnak. 74. Bleyer Jakab »Magyar vonatkozások Suchenwirth Péter költeményeiben« cz. dolgozatát olvassa fel, a mely — köszönettel fogadtatván, a »Századok«-ban jelenik meg.