Századok – 1899

Repertorium. Közli: Mangold Lajos - Horvát történelmi repertorium. Közli: Margalits Ede - XII. 763

TÁRCZA. 765 fordultak és elfoglalták Szirmiumot, és 582-ben az egész aldunai szlávság is kénytelen volt meghódolni az avaroknak és velők együtt kalandozni egész Macedóniáig ; azonban Thessalonika várát nem voltak képesek elfoglalni. A moldva-oláhországi délszlávok függetlenek maradtak és a bizanczi császársággal 592 — 596-ig változó szerencsével hadakoztak. Muzsok vezérök is fogságba került. (Tkeophilakt. VII.) Az avarok 598-ban elfoglalták Dalmácziát és 599-ben Bizancz ellen vonultak, melynek megrémült lakói Skutariba akartak elköltözni. A görög császárságot csak az mentette meg. hogy az avarok seregét járvány pusztította és a khagánnak is hét fia meghalt. A békekötés értelmében a Duna volt a határvonal az avar és görög birodalom között és az utóbbi még nagyobb adóra kötelezte magát. (Theopliilakt.) A béke nem volt tartós. Priscus vezér 600-ban az avar sereget a Tisza torkolatának szorította, 17,000 avar-szláv harczost fogságba ejtett és sokan a Tiszában lelték sírjokat. A Pannoniában lakó szlávok az avarok elől menekülve, elözönlötték (592 — 595) Norikumot, Krajnát és Karantániát, és elhatoltak Dalmácziába, Istriába és Itáliába. Mily nagy tömegekben jöttek és hogyan pusztítottak, kitűnik Maximus szalonai püspök panaszleveléből és Gergely pápa erre adott válaszából : »Etquidem de sclavorum gente, quae vobis valde imminet, affligor vehementer et conturbor ; affligor in his quae iam in vobis patior, conturbor quia per Istriae aditum iam Italiam intrare coeperunt.« Ezekből kiderül, hogy a VII-ik század első felében hol laktak a délszlávok, és Chorenei Mózes (megh. 689 körűi) ezt mondja : »Thráczia keletre fekszik Dalmácziától Szarmatia mentében ; áll pedig Thráczia öt kisebb vidékből és egy nagyból (Moesia). melyben hét szláv törzs lakik.« Macedóniában laktak a Szakulatok, Dragovicsok, Vojnicsok, Berziták (gyorsak) ; a Sztrumjánok és Buncsinok 660-ban mint. jeles hajósok említtetnek. (Vita S. Demetrii.) Thesszaliában és Epirusban a Velegoszticsok (nagyon vendégszeretők) laktak. (Vita S. Demetrii és Menander.) Valamivel későbbi írók a Feketetenger mellett említik Zagorjét (hegymögi vidék) és Filipopol körűi a Dragovics szláv törzset. (L. Safarik.) A Duna innenső részén Dácziában és az alsó Tisza mentében laktak. Ezen nagy területen állami szervezet nélkül szabad községekben éltek. Ezen szláv törzsek Oroszország északkeleti részéből az Ilmen-tó és a Dvina, Dnjeper és Oka folyamok vidékéről vándoroltak be ; ezt Safarik a nyelv rokonságon, s a szokások azonosságán kívül különösen az ősi és az új haza helyneveinek azonosságával bizonyítja. A mai délszlávok, a horvátok és szerbek egy csapatja, a tátrántúli vidékről már a Vl-ik század második felében bevonultak Isztriába, Japidiába és Liburniába ; ezek utódai a csakavi tájszólást beszélik.