Századok – 1899

Értekezések - FRAKNÓI VILMOS: Mátyás király magyar diplomatái - IX. közl. 389

MÁTYÁS KIRÁLY MAGYAR DIPLOMATÁI. 391 igényeivel, az egyház javának és hatalmas magánérdekeknek követeléseivel is ellentétben állott. Mindazáltal jól ismerték uralkodójuk hajthatatlan szilárdságát és egyúttal Beatrix befolyásának erejét. Ezért nem gondolhattak arra, hogy kísérletet tesznek a királyt elhatározásának megváltoztatására bírni. Haladék nélkül engedelmeskedniük kellett. Előterjesztésökre a pápa azt válaszolta, hogy a király óhajtását nem teljesítheti, s hogy elhatározását a királylyal levélben is közölni fogja. Ebben megnyugodtak és nem erőltették a dolgot.1) A pápai brève, mely június 6-ikán van keltezve, így hangzott : »Vettük felségednek az esztergomi egyház betöltésére vonatkozó levelét, és értesültünk kedvelt fiunk Hippolyt ferrarai herczegfi javára irányuló óhajtásáról. Hogy teljesítsük ezt az óhajtást, nem lett volna szükség azokra a kérésekre, melyeket nagy esdekléssel Gábor egri bibornok és János szerémi püspök, a te követed, terjesztettek elénk, ha az egyáltalán teljesíthető volna, a mire nézve előttük tüzetesen kifejtettük nézetünket. Ali néked, mint a szent-szék és a keresztény vallás körül nagy érdemekkel ékeskedő fejedelemnek, mindig, amennyiben Isten engedi, kedvedben járni kívánunk. Ezt azzal is bebizonyítottuk, hogy a nevezett egyház betöltése körül a te bemutatásod alapján akarunk rendelkezni. Csak is a dolog méltatlansága és az az aggodalom, hogy a bibornokok hozzájárulását nem nyerhetjük meg, tartottak vissza attól, hogy felséged levelét a consistoriumban bemutassuk ; mert nem válnék becsületedre, ha ez a levél ott felolvastatnék, és oly ügy, a melyben a te kérésed teljesítése lehetetlen, tárgyaltatnék. Ezért inkább arra buzdítunk téged, hogy tekintetbe véve országod első egyházá-J) Ezen audíentiáról a pápa alább idézendő brévéjében szól. Beatrix pedig említi 1486 augusztus 13-lkán nővéréhez írt levelében: »Silo oratore nostro et lo rev. signor cardinale de Agria . . . havessero volnto fare el devere et sollicitare come se devea, la santitá prefata se serria contentato ; ma solum (secondo ne hanno scripto) restaro pacienti quando per nostro signor Ii fo resposto : che ne volea respondere per uno suo breve ad esso signor re.« Diplom. Emi. III. 167. 27*