Századok – 1899

Történeti irodalom - Benedek Elek: A magyar nép multja és jelene. I. köt. Ism. Márki Sándor 269

• TÖRTÉNETI IRODALOM. 283 de csakugyan megérkezett. 1859-ben az ő vezérlete alatt sorakozott a prot. egyház önkormányzatának védelmére, a minek áldásos következménye nem is maradhatott el. Mint magyar kanczellár újra arra törekedett, hogy a szörnyű bonyodalmat,, a melyben hazánk volt, eloszlassa. Erdély is tőle várta az uniónak ismét életbeléptetését, s általában - a hozzá intézett levelek mutatják -- nagy bizalommal látta hazánk őt azon a polczon, a hol annyi jót tett s még többet tehetett volna, ha a régi rendszer az ő becsületes szándékainál ekkor még erősebb nem lett volna. DR. VÁCZY JÁNOS. A magyar nép múltja és jelene. Irta Benedek Elek. Első kötet, A szolgaságtól a szabadságig. Budapest, 1898. 4-r. 556 1. Szilágyi Sándor utolsó megbízását teljesítem, mikor bemutatom Benedek könyvét. Kegyelettel, de szíves-örömest is végzem föladatomat, mert elejétől végéig jól és lelkesen megírt könyvet kell ismertetnem ; olyat, mely úttörő a maga nemében. Nem Benedek Elek az első, ki a magyar köznép történetének megírására gondolt; tíz esztendővel ezelőtt a budapesti egyetem már hajlandó volt befogadni azt a magán tanárt, ki ennek előadására vállalkozott ; a minisztérium azonban nem adott kathedrát a köznép történetének s a habilitatió más czím alatt történt meg. Pedig a paraszt-socialismus terjedésének idejében nemcsak tudományos, hanem politikai szempontok is kívánatossá tették és teszik a köznép igazi történetének megírását. Erre vállalkozott Benedek. S valóban jó gondolat volt,, hogy könyvét épen a. szabadság, egyenlőség és testvériség elve törvénybe iktatásának ötvenedik évfordulóján adta a nép kezébe, hogy a hazaszeretet kiapadhatatlan forrásává tegye azt, a hazátlanságot hirdetőkkel, szemben. Az 1848 évi eredményt a honfoglalás korabeli egyenlőséghez való visszatérésnek, a társadalmi villongást a szolgaság ellen folytatott küzdelemnek tekinti. De nem úgy mondja el a dolgot, hogy keserűséget és gyűlölséget támaszszon az elnyomók iránt; ellenkezőleg épen arra figyelmezteti a népet, hogy a birtokos osztály nemcsak ura és elnyomója, hanem szerető atyja is tudott lenni s hogy »végül önként, kényszerítés nélkül, példátlan lelkesedéssel maga küzdötte ki a nép szabadságát, megosztotta vele jogait s osztozott vele a közterhekben.« Valóban a testvériség érzetét ügyekszik a nép szivébe csepegtetni, midőn megérteti vele, hogy »peragit tranquilla potestasr