Századok – 1899

Értekezések - GÉRESI KÁLMÁN: Véghely Dezső emlékezete 195

] 96 géresi kálmán. az első titkár Thaly Kálmán is közűlök való volt, az első igazgató-választmányba pedig a triász mindhárom tagját sietett a társulat beválasztani. A társulat czélja, munkássága majdnem azonosnak, csak szélesebb körre terjedőnek tűnt fel előttük ; kilátás volt arra, hogy palaeograpliiai munkásságukat nemcsak a Dunántűi érvényesíthetik. A palaeographia megbecsülésében az újonan megindult Századokban Ipolyi ment elől jó példával »Magyar Okmány-érdekességek« czimű czikksorozatával. Megvigasztalódtak még azon kemény kifejezés miatt is, melylyel Salamon — igaz, hogy a polémia hevében — az okmánykutatást »szédelgésig menő adathajhászat«-nak nevezte; mert Horváth Mihály 1869-ben Ipolyságban tartott elnöki megnyitójában a történetírás czéljait fejtegetvén, azt mondta, hogy »ezek csak mennél több okmány felkutatása s közzététele által válhatnak lehetségessé.« Társulatunk első vándorgyűléseinek nem voltak szorgalmasabb és hasznavehetőbb tagjai, mint a dunántúli két palaeographus : Nagy Imre és Véghely ; szorgalomban, lelkes munkában versenyre keltek Pesty Frigyessel és Szabó Károlylyal. — Itt volt Véghely teljes elemében. Még alig járt másutt mint a Dunántúl, és most az ország különböző vidékei és levéltárai nyíltak meg előtte. Vidám kedélye a tréfát nem csak szerette, hanem provocálta is. Nyájas és idegenekkel barátkozó természete, javíthatatlan veszprémi dialectusa, magyar öltözete, hosszúszárú csizmái, valamint más részről roppant munkaképessége, az egész vándorgyűlés egyik legnépszerűbb alakjává tették. Fel kell említenem a kedélyes tréfák egyikét. A szepességi kirándulás alkalmával a lőcsei városi archívumban abba az oklevélcsomagba, melyet épen átnézni készült, eldugtak barátai egy igen ügyesen bőrhártyára hamisított oklevelet, melyben figyelmeztetve vannak a hiteles helyek, káptalanok és archívumok, hogy »Desiderius quidam de Confiniis, notorius noster vagabundus, totum regnum pervagando, diplomata in sacristiis et archivis reposita, sub colore eadem describendi, in cothurnos suos hungaricales jam ad hoc praeparatos furtive abscondere non perhorrescit.« Csak azért említettem ezt fel, mert az általa szívesen fogadott sőt tovább terjesztett