Századok – 1899

Tárcza - Szilágyi Sándor: (Nekrolog) 164

TÁRCZA Eniiyi sikernek, ennyi eredménynek titka van, melyet a kitartó szellem, a törhetetlen Ilit magában meg nem fejtbet ; hanem megfejti a régibb nemzedéknek az a jellemző tulajdonsága — és e tulajdonság, öntudatosan vagy öntudatlanúl, teljes mértékben megvolt Szilágyi Sándornál : hogy ideáljaihoz hű, de fogékony minden új eszme iránt, hogy minden új tehetséget, minden törekvő fiatal erőt lelkesedéssel üdvözöl, hogy mások érdemét önzetlenül és irigység nélkül elismerve, szeretettel fogadja a munkatársakat s velők együtt halad kitűzött útján előre. Szilágyi Sándor betölté hivatását e földön. Kisérje emlékét áldása mindazoknak, a kiket szeretett és a kik őt szerették ! * ψ * Halála után harmad napra, január-hó 15-én temettük el oly részvét mellett, mely hozzá és a koporsója körül állók gyászoló seregéhez egyaránt méltó vala. Szeretett özvegy testvére családja, a Magyar Történelmi Társulat testületileg, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság tagjai, a budapesti egyetem tanári kara, a kolozsvári egyetem és a nagykőrösi főiskola küldöttei, a m. kir. curia birái, a P. Η. E. Takarékpénztár Egyesület képviselői és mások számosan jelentek meg tiszteletök utolsó adóját leróni a ravatalnál, melyet a Tudomány-Egyetem könyvtára állított elhunyt igazgatójának a könyvtár gyászba vont oszlop-csarnokában. Az egyházi szertartást Szász Károly püspök végezte. Meghatók voltak az ősz lelkész egyszerű szavai, melyekkel beszédét kezdé : »Koporsótól jövök — úgymond — és ismét koporsót találok. Abban testvéremet kisértem a temetőbe, kihez engem nemcsak a vér ösztöne kötött, hanem lelki kötelék, szellemi rokonság és választott vagy inkább Isten által nekünk kimért életpályánk azonossága ; ebben a koporsóban pedig kora ifjúságom barátja fekszik, kivel barátság kötött össze, a melyet soha egy zokszó, egy pillanatnyi harag sem zavart. Ne csodálkozzatok azért és bocsássátok meg gyöngeségemet, hogy még le sem csillapult minapi bánatom e koporsónál megújulva, elfojtja a lelkipásztor szavát s vigasztalás helyett csak a bánatba olvadó részvét hangját tudom elrebegni.« Az egyházi beszéd után Pauler Gyula a M. Tud. Akadémia, Teleki Géza gróf a M. Történelmi Társulat s a M. Herald, és Geneal. Társaság, Dedek Gr. Lajos az egyetemi könyvtár tisztviselői nevében mondtak búcsút a halottnak. Teleki Géza gróf, társulatunk elnöke igy szólott : »Mi sem bocsáthatunk el búcsú nélkül az utolsó nagy útra drága halottunk ! A Magy. Tört. Társulat, melynek éltető lelke, újjáteremtője voltál, fájdalomtól megtörve állja körül ravatalodat. Erezzük, hogy azt vesztettük el benned, a ki pótolhatatlan nekünk, s nem találunk szavakat fájdalmunk kifejezésére, csak halkan rebegjük el koporsód felett a végső Isten hozzád-ot.