Századok – 1899

Tárcza - Szilágyi Sándor: (Nekrolog) 164

TÁRCZA SZILÁGYI SÁNDOR szül. 1827. aug. 30., megh. 1899. jan. 12. Még le sem tettük az országos gyászt és íme, saját tűzhelyünk borult gyászba. Kialudt a láng, mely nekünk világított, elhamvadt a tűz, mely barátságos melegével élteté lelkünket. Szilágyi Sándor meghalt. A Magyar Történelmi Társulat örökké felejthetetlen, páratlan tevékenységű titkára nincs többé ! Evek óta tartó hosszas betegeskedés után, mialatt nyaranta Gastein csodás hatású fürdővizében s üdítő levegőjén keresett enyhülést beteg testének és újulást évről-évre hanyatló erejének, végre másfél heti súlyos szenvedés vitte örök nyugalomra a halálba, őt. ki életében a nyugalmat nem ismerte. Január-hó 12-ikén éjjeli 11 óra tájban végezte be földi pályáját, hogy elköltözzék azokhoz -— nem szükség őket megneveznünk ·—· a kikkel nemzete legdicsőbb és leggyászosabb napjaiban együtt élt, együtt küzdött, együtt örült és együtt bánkódott, de soha nem pihenve, soha el nem csüggedve. Ε soha nem csüggedés vonása az, mely történetírói pályáját első föllépésétől, a forradalom eseményeiről és szereplő férfiairól irt rajzoktól kezdve utolsó monumentális műve. a Magyar Nemzet Története megalkotásáig mindvégig jellemzi. Akkor talán a szenvedélytől, most szenvedéstől reszkető kézzel, de mindég egyforma lelkesedéssel dolgozott. Es ennek a lelkesedésnek igen sokat köszönhet a magyar történetírás. Abban a körben, mely Szilágyi Sándort 1853-ban Nagy-Kőrösön, a hová tanárnak hívták meg, baráti kebelébe fogadta, a jelen fájó sebeire a multak kutatásában keresve gyógyulást, Erdély történetírójává avatta föl magát. A nemzeti fejedelmek koráról, melyen élte fogytáig el nem enyésző szeretettel csüngött, egész sorát hagyta reánk a történelmi műveknek : Erdélyország története, Erdély irodalomtörténete, Bánffy Dénes, melylyel akadémiai székét foglalta el, Báthori Gábor, a Bákócziak kora Erdélyben, továbbá az akadémiai Monumenták során