Századok – 1898

Brandenburg; Erich: Moritz von Sachsen. Ism. Kropf L. 743 - Szentkláray Jenő: A csanád egyházmegyei plébániák története. Ism. Márki Sándor 830

832 TÖRTÉNETI IRODALOM. 83 γ Torontálvármegyével egyidőben keletkezett torontáli főesperességbe, de ezzel a főesperességek száma nem változott. Ezeket (csanádi a marosontúli kerülettel, aradi, krassói, temesi, sebesi, torontáli és székesegyházi) részletesen is ismerteti, kimutatván, hogy a hat ruralis főesperességhez az első négy században 212 plébánia tartozott, a mostaninál csupán 12-vel kevesebb. Az Árpádok kihaltával a katholicismus és vele a magyarság a szerbekkel és románokkal szemben mind több és több tért veszített a kevei, krassói és sebesi főesperességekben ; sőt az Anjouknak e vidéken már az ország területe épségének megóvása érdekében is erélyesen kellett föllépniök. Idejárultak az igazgatás belső bajai, melyeken segítni sem igen lehetett addig, míg a főesperesség önálló egyházkormányzat maradt ; joghatóságát azonban csak a trienti zsinat vette el s rendelte alá valamennyit a püspökségnek. Szentklárav szerint tehát a reformatiónak kellett bekövetkeznie, hogy a papirend joghatósági körében felburjánzott zavarok megszűnjenek és a püspökök intéző felsőbbsége ismét a maga eredeti törvényes medrébe térjen vissza. Csakhogy ekkor már meg voltak számlálva az egyházmegye napjai. A káptalan a ráczok ismételt dúlásai elől Csanádról már 1550. szeptemberében elmenekült és levéltárát Gyulafehérvárrá szállíttotta, 1551. szept. 28. pedig Csanád behódolt a töröknek. A protestantismus mindenütt tért foglalt, a papi jószágok világiak kezeire kerültek. Csak a püspökké 1710-ben kinevezett Nádasdíj László tett sikeres kísérletet az egyházmegye helyreállítására s joghatóságát a régi dioecesisben 1719. aug. 22. a birodalmi conferentia is elismerte, mi már azért is fontos, mert így a magyar püspök egyházi hatósága a külön tartománynyá alakított »Temesi bánság« északi részére is kiterjedt; 1723-ban azonban a király a székes káptalant csak 4 kanonokkal állította helyre s így a főesperesség eket sem lehetett régi határaik közt újraszervezni. Nádasdy után félszázadig idegenek voltak a püspökök, kik magyarul sem tudtak, és kik — két esetet kivéve — szintén idegeneket neveztek ki kanonokoknak, mi által rendkívül visszavetették e vidéken a magyarság ügyét. Mint magyar nemzeti intézményeket, a főesperességeket sem állították vissza. Még egy tősgyökeres magyar püspök, Köszeghy László is hiában sürgette évtizedeken át a történelmi jogosultsági! beosztás felelevenítését. Meghiúsultak a fényes nevű Lonovics József törekvései is; és csak Csajághy Sándor ért czélt, ha egyelőre csupán annyiban is, hogy 1859. aug. 26. jogot nyert a főesperesi czímeket adományozni, de valamely közalap megterhe-