Századok – 1898

Brandenburg; Erich: Moritz von Sachsen. Ism. Kropf L. 743

745 történeti irodalom. tanunk t. i. Brandenburgi Joachim egy emberének elbeszélése szerint a berezeg lovát a törökök rögtön megfogták és elvezették. Komolyabb roham is volt okt. 5-én, mely alkalommal a magyarok és Vitelli olaszai kitüntették magukat, de eredménytelenül. S miután a német vitézek ez időtájt már megunták volt a török háborút, haza indultak szépen a már régóta nein látott drága Vaterland lia, velük Móricz is, ki okt. 18. és 19. közti éjjelen már szerencsésen visszaért Drezdába. Traut könyve 1892-ben jelent meg. Saját vallomása szerint ő a magyar történelmet csak Jovius, Istvánfi, Fessler-Keil (így!) és Bucholtz munkáiból ismeri. »A többi magyar irodalom már t. i. a mennyire módjában vala azt fölhasználni, nem tartalmazott semmi lényeges dolgot az ő tárgyára vonatkozólag.« Tehát dr. Károlyi classicus dolgozatát még hiréből sem ismerte. De még az idézett szerzőket is csak nagyon fölületesen olvashatta, mert különben nem rontotta volna el következetesen és szánt-szándékosan Nyári Ferencz nevét » Wiarii«nak. Abban az egyetlen egy izben pedig, midőn eléggé helyesen »Niarii«-nak olvasta azt, egy »(sic.')-et tesz utána. A magyar helynevek legtöbbjét is csúnyán elferdítette. Miután erre a szerzőre támaszkodik Brandenburg, munkája a magyar irodalomra nézve persze nem nagy nyereség ; a külön munkában közlendő okirati résztől sem várhatunk sokat. Egy másik törékeny nádszál, melyre szerzőnk támaszkodik, egy másik földije, névszerint S. Issleib, kit sok izben idéz s bizonyára fogja idézni őt a 2. kötetben is, midőn t. i. majd elbeszélendi az akkor már szász választónak előléptetett Móricz herczegnek Magyarországba 1552-ben tett híres expediczióját, a midőn ez a hős Győr vidékéről kisérte figyelemmel a törökmagyar háborút és egy pár német vitéze — teljesen a maguk ügyetlenségéből — a Dunába fúlt. Az 1552. év történetét, a magyar történelem e fényes lapját, nem jól olvashatta el Issleib, mert különben nem írhatta volna azt a badarságot, hogy »obgleich der Feldzug ganz unbedeutend war, so konnte sich doch der Kurfürst (Móricz) rühmen, dass seit seiner Ankunft (in Ungarn Mitte Septembers) der Türke kein einzig Dorf mehr der Christenheit genommen habe«. Az ő jelenléte Győrnél lelkesítette Dobóékat a hősies ellentállásra Egerben! irja a német tudós. (Neues Archiv für sächsische Geschichte VIII. 43.) Difficile est satyram non scribere. Ο maga kénytelen egy jegyzetben bevallani, hogy »des Kaiser's Rath Granvella dagegen urtheilte abfällig über die Leistungen gegen die Türken.« Ezt Móriczra kell bizonyára értenünk, mert a