Századok – 1898

Értekezések - KOLLÁNYI FERENCZ: Magyar ferenczrendiek a XVI. század első felében - IV. közl. 600

606 KOLLXNYI FERENCZ. tek. A csuha felett, viselt kámzsának sem fodrosnak, sem ránczosnak nem volt szahad lennie a nyak körül, sem pedig a földig leérnie, hanem legalább egy tenyérnyivel rövidebbnek kellett lennie. Az öv közönséges, nehéz kötélből készült. A kusztoszok figyelmének nem csak arra kellett kiterjednie, hogy a szerzetesek mindannyian megfelelő ruházatban járjanak, hanem arra is, hogy senki a szükséges mennyiségű ruházaton felül ne birjon ilyennel. Néha, kivételképen valamely észszerű oknál fogva azonban megengedhették pl. a laikus testvérek közül a szakácsnak, vagy az ácsoknak, hogy két csuhával bírjanak, ezek közül az egyiket munka közben, a másikat pedig azonkívül viselhessék. Az előbbenit azonban, ha nem volt rajtuk, a pinczehelyiségben kellett tartaniok, hogy esetleg más is használhassa. Lábbelit nem volt szabad szerzeteseinknek viselniük, ha csak ez valami okból elkerülhetlenül szükséges nem volt. De még ekkor is vagy a kusztosznak, vagy a házfőnöknek az engedélyét, tartoztak előbb kikérni. Aki ezen szabály ellen vétett, büntetésül egy napig kenyéren és vizén böjtölt. Megjegyzendő azonban, hogy a lábbeli alatt nem értendő maga a harisnya, vagy a fatalp, vagy az egyszerű saru. Mindazonáltal még sarut sem viselhettek mindnyájan. Így pl. az 1537-ben Berényben megtartott káptalan kimondja, hogy minden egyes kolostorban a kusztosz ós a zárda tanácsosai (néhány idősebb szerzetes, akiket szintén diskrétusoknak neveztek) határozzák meg, hogy a szerzetesek közül kik járhatnak sarukban és kik nem.1) Az 1550-ki váradi káptalan már megengedte, hogy a testvérek a világiakéhoz hasonló lábbelit viseljenek, de ez csak a bokáig érhetett, és semmiféle sallangok nem lóghattak le róla, mert különben viselőjét megkorbácsolták és ezen felül még egy napi böjtöt is kapott.8

) Az 1552-ben ugyancsak "Varadon megtartott káptalan ellenben megújítja a herényi gyűlés határozatát, azzal a hozzáadással, hogy lia a kusztoszok és házfőnökök e tekintetben mulasztást követnek el, a tartományfőnök, vagy a vizitator néhány korbácsütésre Ítélje őket.3) ') Gyöngyösi kódex. Acta capituli 1537. 2) U. ott. Acta capituli 1550. a) TJ. ott. Acta capituli 1552. Jónak látjuk már itt megjegyezni, hogy ezek alatt a korbácsütések alatt nem valami »inquisitori« kegyetlenkedést kell érteni, hanem azt az ostorozást, amelyet ők disciplinának neveztek, s amelyet önsanyargatásul bizonyos napokon mindegyik szerzetes elvégzett önmagán. Ezt az ostorozást rendszerint valamely büntetés sulyosbitásául szabták ki a vétkesekre s vagy maguk végezték önmagukon, vagy pedig egyik társuk mérte vállaikra az ütéseket.