Századok – 1898
Brandenburg; Erich: Moritz von Sachsen. Ism. Kropf L. 743 - Bright; Franck: Maria Theresia. Ism. Kr. L. 456
456 TÖRTÉNETI IRODALOM. azt a jegyzőkönyv nem említi. Stanton St. Johnban 121 / 2 shillinget, egy másik plébániában, Appleby Magna-ban 161js shillinget gyűjöttek ugyanazon »brief«-fel 1716. okt. 17 és 18-án. Ez utóbbi helyen házról-házra való gyűjtést rendeztek az egykorú följegyzés szerint a protestáns lengyelek számára és egyszersmind »a német és más nemzetségbeli katonák« által földúlt enyedi »egyetem« segélyére. A más nemzetségbeli katonák, mint tudjuk, ráczok voltak, kik német bajtársaikkal együtt Rabutin hadnagyja, Tige vezérlete alatt dúlták, égették Erdélyt. Mint Tamás, canterburyi érsek egy leveléből megtudjuk (Lambeth, May. 7. 1763), az enyedi kollégium azon év elején ismét folyamodott hozzá segélyért, de miután akkor tájt éppen két amerikai iskola (Philadelphia és New-York) számára gyűjtöttek segélypénzeket, az érsek egyelőre nem tehetett semmit az erdélyiek érdekében. Egy más »brief«, mely bennünket közelebbről érdekel, az» melyet 1764-ben állított ki a király a philippeni protestáns kolonia számára Török-Moldvaországban. A királyi engedély eredetijét a British Museumban őrzik Add. MS. В. IV. 7. jegy alatt. Az engedélylevél kiadását megelőző hosszas levelezés egy részét közli szerzőnk. Folyamodók előadják, hogy Philippen vagy St. Philippen a Dnjeszter folyó partján fekszik. Podolia határán, mintegy 48 angol mértföldnyire Kamienitz-Podolsktól. Az ottani protestáns koloniát vallásuk miatt hazájokból kizavart magyarok, németek és lengyelek alapították 1760 körül, kikhez utóbb mások is csatlakoztak Podoliából, Vörös-Oroszországból, az Ukrainából és Jassyból. Juon Gergely vajda kiváltságlevelet adott az uj községnek a szultán jóváhagyásával 1760-ban. KROPF LAJOS. Mária Theresa by Rev. J. Franck Bright. London, 1897. Kis 8.-rét. X+224 II. Ára shilling. E munka a Bury tanár szerkesztésében megjelenő »Foreign Statesmen« series egy kötetét képezi. Folytatásáúl a »Joseph the Second« czímű hasonló kötet jelent meg. Tudományos értéke a művecskének absolute nincsen semmi. Szerző röviden vázolja a királynő uralkodásának történetét a nélkül, hogy egyetlen egy kútfőt idézne az elbeszélés folyamában. Tehát valószínűleg merő compilatio a már ismert kútfők nyomán. KR. L.