Századok – 1898
Tárcza; Önálló czikkek - Dr. Wertner Mór: Fejér II. 188–189 359
TÁRCZA. Abban, hogy Anclráa kalocsai érsek ínég 1176 nyarán élt, igaza van Dr. Sebestyén úrnak; az illető okirat (Fejér II, 192 — 193) nincs ugyan keltezve, — de Valter püspök, a pápai követ, határozottan mondja, hogy az akkori stájerországi őrgróf csak tizenhárom éves fiu ; tudjuk pedig, hogy Ιλ Γ. Ottokár stájer őrgróf — a kire ez vonatkozik — 1163 augusztus 19-én született, tizenharmadik koréve tehát 1176-ra esik. A Jóbról hozott érve azonban még nem döntő. Mellékesen akarom még kiemelni, hogy a pápai követ által említett Konrád mainczi érsek (ez pedig AVittelsbachi Konrád) először 1162-től 1165-ig, másodszor 1183 — 1200 foglalta el az érseki széket, mig 1165-től 1183-ig Buch-i Keresztély volt az érsek ; Fejér tehát téved, midőn a követről szóló oklevelében Konrád érsekről szól; az sem áll, hogy 1176-han Henrik a berchtesgadeni prépost (mint Fejér gondolja), mert Henrik 1148 — 1174-ig, utódja Detre pedig 1174-től 1178-ig szerepel. Azt, hogy az állítólagos 1175 évi oklevél később keletű, bizonyítja pedig az is, hogy Prodán zágrábi püspök, ki az okirat szerint 1175-ben már nem élt, még 1181-ben zágrábi püspök}) Tény tehát, hogy az 188 —189 oldalán közölt oklevél nem 1175-ből való, de én azt akarom bebizonyítani, hogy még az 118o. évi kelet sem helyes. Az oklevél a következő egyházi és világi nagyokat említi : Jób esztergami érseket, Pál kalocsai érseket, Adrián királyi jegyzőt, Farkas nádort, Szubán bánt és Ugrin választott zágrábi püspököt. Elemezzük már most ez adatokat ! a) Farkas nádor 1181-től 1183-ig szerepel;2 ) 1284-ben már Dénes az utóda3 ); 1185-tői 1186-ig pedig Tamás a nádor.4 ) b) Pál kalocsai érsek csak 1188-ban említtetik.5 ) c) Jób esztergami érseket 1185-től 1203-ig ismerjük.6 ) d) Adrián királyi jegyzőt csakis Fejérnek fent idézett okirata említi. e) Ugrin választott zágrábi püspököt szintén csak ez okiratból ismerjük. f) Ugyanez áll Szubán bánról is. Már most az a kérdés, hogy Fejér oklevele mikor állítta-1) Wenzel XI, 46. 2) Fejér II, 199. Hazai okmánytár I, 2. Wenzel I. 68. (96) 76. VI, 146. 148., XI, 46. 48. s) Fejér II, 219. 4) Hazai okmánytár VI, 4. Knauz I, 132. Wenzel 1,78. VI, 162. ») Fejér VII, 1., 177. Knauz I, 137. -*1 ) Hazai okmánytár II, 2. Knauz I, 130.