Századok – 1898

Tárcza; Állandó rovatok - Horvát történelmi Repertorium - 171

tárcza. 175 állatot tűzön elégették, de ugy is áldoztak, bog}' a vizbe lökték vagy az isteneknek szánt állatot megölték s a mezőn hagyták, hogy a madarak és állatok megegyék. Az áldozatok alkalmával ősrégi imákat, énekeket, fogadalmakat, esküformákat mondtak el. Kiválóan nagyrabecsülték a szálas, nagytermetű férfiakat s isteneiket is ilyeneknek képzelték. Nagy ünnepet és áldozatokat tartottak aratás után ; szertartása a következő volt : a főpap kivette η bálvány kezéből az aranyozott nagy szarvat és megvizsgálta, maradt-e és mennyi bor benne a multévi ünnepről s ebből következtetett arra, hogy a jövő év bő vagy szük esztendő lesz-e ; a mi benne maradt, azt a bálvány lábaihoz öntötte, újra megtöltötte a szarvat s kiitta, azután újra megtöltve visszatette a bálvány kezébe, azután pedig búzakalász koszorút és mézet áldozott fel ; a pap a nép felé fordulva elmondotta, hogy a bálvány köszönti a népet és győzelmet igér az ellenségeken. Május hóban volt a források ünnepe, sokféle áldozattal : nyár derekán volt a Kresuica. Ünnep, midőn is kakast áldoztak és gyümölcsfák körül tánczolván a szentelt kutak, források vizével meghintették szarvasmarhájukat, marhájukat két tűz között áthajtották, hogy bajtól, betegségtől mentes legyen. Kievben Kupalo istennek örök tüzét őrizték, a délszlávok ugyanezt tették Perun istenök tiszteletére. Az igazság istenének Prová-nak (pravda. pravica), minden hétfőn és minden itélőszéki napon áldoztak. A rendkívüli áldozatokra a népet a papok külön meghívták. Ha. halottjuk volt, a község feje (stareáina) fekete pálczát vett kezébe és szomszédjának átadta bejelentvén neki a gyászesetet, ez azután tovább adta a pálczát a gyászhirrel. A halottat minden értékes holmijával (ruha, fegyver, ló stb.) máglyán elégették és hamvai fölé kőrakást tettek, vagy elföldelték és hosszúkás hantot (hum) emeltek fölötte ; némely helyen a halott égetés nem dívott, hanem a holttestet minden becses holmijával eltemették. A temetés nagy jajszóval történt ; fehérbe öltözött girató asszonyok könyeiket bögrébe hullatták s azt a máglya tüze mellé tették. Temetés után nagy tor volt. Az isteneket mindenki olyannak képzelte a milyen maga volt. Az évet tizenkét hónapra osztották és ma is ősrégi nevökön nevezik őket ; a név jellemző a hónapra nézve (Sieíanj, favágó = január), száz év — vjek. A napnak órákra való felosztását nem ismerték ; részei voltak : ruôanica (ebéd idő, reggel 9 óra), uzina (ozsonna idő. délután 3 óra), ióindia (vacsora, délután 6 óra. ezután már nem dolgoztak), gluva noc (süket éjszaka, mikor eb és kakas elhallgattak), prozorje (hajnalhasadás). A szlávok ügyes faragók, szobrászok, festők voltak, vasból, aczélból. rézből szerszámokat, fegyvereket kovácsoltak. Házaikat fából, váraikat terméskőből és téglákból építették, tudtak a boltíves építéshez is. Főfoglalkozásuk a földmivelés volt és már