Századok – 1898
Értekezések - FRAKNÓI VILMOS: Mátyás király magyar diplomatái - I. 1
10 FRAKNÓI VILMOS. ságokhoz küldötte, hozzájárulásuk kieszközlése végett. Ezek junius első napjaiban keltek útra.1 ) Ezalatt Mátyás, mielőtt még Kosztolányi római küldetésének eredménye felől jelentést kaphatott, május hónap folyamán, a keletről érkezett fenyegető hirek hatása alatt, főudvarmestere, Yezsényi László személyében új követet küldött Velénczébe és Rómába. Majd, a mikor június végén a pápa elhatározásáról értesült, ezzel elégületlen lévén, Kosztolányit utasította, hogy az olasz hatalmasságokhoz ne menjen, hanem azonnal térjen vissza Magyarországba.2 ) Ez az utasítás elkésve érkezett Rómába; Kosztolányi akkor már a melléje rendelt pápai követtel útban volt az olasz hatalmasságokhoz. Utjukról az emlékek nem szólallak. Valószínűleg Flórenczben, Ferrarában, Milánóban jártak. Augusztus első napjaiban Velenczébe érkeztek. A jelentés a mit itt eddigi fáradozásaik eredménye felől bemutattak, nem hangzott kedvezően. A dogé megütközéssel vett tudomást arról, hogy az olasz hatalmasságok milyen csekély ajánlatokat tettek. Ellenben a velenczei signoria, mely előbb azt határozta el, hogy a havi 12000 forintnyi segély negyedrészét vállalja magára, most késznek nyilatkozott ajánlatát megkétszerezni, ha a többi hatalmasságok is a megajánlott járulékokat fölemelik.8 ) Kosztolányi Velenczében találkozott Vezsényivel, ki Rómából visszatérvén, azt a tudósítást hozta, hogy a pápa az ígért havi segély mellett a maga költségén ezer lovast fog Mátyásnak rendelkezésre bocsátani.4 ) Mind a két magyar követ valószínűleg együtt tért vissza, augusztus végén Magyarországba. ') A dogé jegyzéke római követéhez 1462. június 3-ikán. A dogé válasza Vezsényi László magyar követ előterjesztésére június 16-ikán. A pápa levele a milánói fejedelemhez július 18-ikán. Ugyanott. 137, 153, 165. *) Mátyás a Kosztolányihoz intézett jegyzék utóiratában ezt az utasítást akképen módosította, hogy a velenczei köztársaság kormányának nézetétől tegye függővé, vájjon Rómában maradjon, avagy Magyarországba visszatérjen. A jegyzék tartalmát ismerteti a dogé 1462. július 19-ikéu római és magyarországi követeihez intézett jegyzékében. Ugyan-Ott 160, 162. 3) A döge levele a pápához, 1462 augusztus 8-ikán. Ugyanott, 176. ') A pápa levele a milánói fejedelemhez, 1462 július 18-ikán. Ugyanott, 164.