Századok – 1897

Értekezések - DR. MÁRKI SÁNDOR: Paulus Diaconus 483. o.

l'Al"LUS DIACONUS. 491 addig nem nyíratja le sem szakállát, sem haját, míg hosszút nem áll ; újabb vereségük után azonban békét hagytak a sváboknak. (7. fej.) Hasonló módon tér ki Justinus és Tiberius császár történetére is, míg a 16. fejezetben ismét fölveszi a longobárdok történetének fonalát s elmondja, liogy a herczegeknek tíz évig tartó uralma után 584. a longobárdok mint választották királyukká Klepb fiát, Autharit, kinek Flavius melléknevet adtak s ezt azóta minden longobard király szerencsésen viselte. Nemcsak hadi tetteit örökíti meg. hanem az uralkodása alatt történt egyéb nevezetességeket is; pl. az 590. okt. 17. olaszországi nagy árvizet, »melynél nagyobb nem volt Noé idejétől fogva.« A megáradt Tiberisen akkor nagy csapat kígyón kívül egy csodálatos nagyságú sárkány is úszott a tenger felé. A harmadik könyv a jelesen uralkodó Autharinak 590. szept. 5. Ticinus városában, mérgezés következtében történt halálával (a 35. fejezettel) s nzzal végződik, liogy erre a frankok békét ígértek a longobardoknak, kik Authari özvegyét, Theudelindát továbbra is királynéul ismerték el, de azzal a kikötéssel, hogy férjül egy longobardot válaszszon. ki a kormányt erős kezekkel vezesse. A királyné ekkor magához hivatta Agilulf turini herczeget s félúton maga is eléje ment. Találkozásuk alkalmával pár szót váltott vele, bort hozatott, előbb maga ivott s azután Agilulfot is megkínálta. Ez elvette a serleget s tisztelettel csókolta meg a királyné kezét. A királyné elpirúlva s nevetve jegyezte meg, hogy nem kell kezét megcsókolnia annak, kinek száját is megcsókolhatja. Erre megparancsolta, keljen föl és csókolja meg őt; azután a lakodalomról és a királyságról beszélt vele. »Mit mondjak tovább? Az eljegyzést nagy vígsággal ülték meg s Agilulf, ki anyai részről rokona volt Authari királynak, 590. november elején elnyerte a királyi méltóságot. Későbbb 591. májusában azonban a longobárdok egy országgyűlésben Milanóban a királyi trónra emelték.« A negyedik könyv 51. fejezetében az 591-től 662-ig történt eseményeket tárgyalja. Nagyon fontos része ennek, a melyben Agilulfnak és Theudelindának az űj pápához, Gergelyhez való viszonyát ismerteti (5—9. fej.) »Theudelinda királyné által Isten temploma sok előnyhöz jutott. Mert a longobárdok, míg elfogódtak a pogány hitetlenségben, az egyháznak majdnem minden vagyonát birtokba vették ; de az ő sikeres könyörgésére hajtva, a király szilárdan ragaszkodott a kath. hithez. Krisztus egyházát sok jószággal ajándékozta meg s a püspököknek, kiket idáig elnyomtak és megvetettek, visszaadta régi. tisztelt állásukat« (6. fej.). Közli azt a leve-