Századok – 1897

Értekezések - DR. MÁRKI SÁNDOR: Paulus Diaconus 483. o.

490 DR. MÁRKI SÁNDOR. »Mikor Veronában a szokottnál tovább vígan ülne egy lakománál, előtte azzal a serleggel, melyet apósának. Kunimund királynak koponyájából csináltatott, megparancsolta, adjanak bort a királynénak is és ő maga szólította fel, igyék vígan az apjával. Ha ezt valaki lehetetlennek tartaná, én Krisztusban az igazat mondom, és magam is láttam ezt a serleget, mikor Ratchis herczeg egyszer a kezeiben tartotta s vendégeinek megmutatta. Mikor Rosamunda ezt hallotta, mély fájdalom támadt szívében, a mit többé nem tudott elnyomni ; s égett attól a kívánságtól, hogy ura meggyilkolásával álljon bosszút apja haláláért. Csakhamar azután Alboin megöletésére összeesküdött Helmechisszel, ki a királynak skilpora vagyis pajzshordója és tejtestvére volt. Helmecliis azt tanácsolta a királynénak, hogy a tett kivitelére Peredeot használja, ki rendkívül erős ember volt. De mikor Peredeo nem akart beleegyezni oly súlyos tettbe, a királyné éjjel belefeküdt az ágyába azon udvarhölgyének, kivel Peredeo fajtalankodni szokott s mikor Peredeo jött. a nélkül, hogy tudta volna, a királynéval hált. De mikor a bűnt elkövették, megkérdezte, kinek tartja őt ; ez barátnéját nevezte meg, a kinek tartotta. Ekkor azonban közbevágott a királyné s mondta : Nincs úgy, mint hiszed : én Rosamunda vagyok. De most. óh Peredeo, oly tettet követtél el, hogy Alboint vagy meg kell ölnöd, vagy pedig kardjától kell elesned.« Most látta ez csak, mit vétett s így kényszerítve beleegyezett a király megöletésébe, a mit szabad akaratjából meg nem tett volna. Rosamunda most, mikor Alboin délután nyugalomra tért, a palotában mindenkinek csendet parancsolt, a fegyvereket eltávolította a király kardjával együtt, melyet ágyafejéhez erősen odakötözött úgy, hogy sem föl nem emelhette, sem ki nem húzhatta hüvelyéből : és akkor a természet ellenére kegyetlen asszony Peredeo tanácsára behítta a gyilkost, Helmechist. Alboin, szunnyadozásából hirtelen fölébredve, fölismerte a veszélyt, mely fenyegette s gyorsan kardja után nyúlt, de az oly erősen le volt kötve, hogy nem tudta elszakitni : ekkor egy lábzsámolyt kapott fel s egy ideig azzal védte magát. De ah. a legharcziasabb és legbátrabb ember semmit sem tehetett ellensége ellen s mint valami gyöngét végezték ki : ő. a ki oly sok ellenség legyőzésével a legnagyobb hadi dicsőséget aratta, egy aszszony bosszúja következtében esett el. Holttestét hangos jajgatás és panasz közt temettették a longobárdok a palotába fölvezető lépcsőzetnek p egyik foka alá. Termetére nézve karcsú s egész testében harczratermett volt. Sírját a mi napjainkban Giselbert veronai herczeg fölnyittatta s abból elvitette a kardot s az ott talált ékszereket s azután szokott hiúságával dicsekedett a műveletlen emberek előtt, hogy ő látta Alboint.« A második könyv (a 32. fejezetben) a lierczegségek (mintegy a köztársaság) megalapításának elbeszélésével végződik. A harmadik könyv a longobard herczegeknek Galliába való betörésével s az ezt megjósoló nizzai szent Hospitius életének leírásával, majd a szászok galliai pusztításainak följegyzésével kezdődik. A visszatérő szászok régi lakóhelyeiken találták a svábokat s egyéb népségeket. Ezek hiában ajánlották föl nekik az elfoglalt föld felét, majd kétharmadát, végre pedig összes marháikat, a szászok háborút akartak s már előre megegyeztek egymás közt, hogyan oszszák szét a sváb asszonyokat. A harczban azonban 20,009 szász és csak 480 sváb esett el. A vesztesek közül megmaradt 6000 szász megfogadta, hogy