Századok – 1897

Értekezések - DR. MÁRKI SÁNDOR: Paulus Diaconus 483. o.

488 DR. MÁRKI SÁNDOR. azok a részletek, mint tagadja meg Audoin saját fiának a királyi asztalhoz való ültetését mindaddig, míg ez egy idegen nép királyától nem nyer fegyvert ; 40 ifjúval mint megy azután Alboin magához Turisindhez, kinek még életben levő másik fiával az ebédnél gorombáskodni kezd ; de Turisind nemcsak megölni nem engedi vendégét, hanem a nekihevűlt gepidákat s longobardokat lecsendesítvén, jókedvvel folytatja az ebédet s annak végén megölt fia fegyverzetét Alboinnak — magának a gyilkosnak — ajándékozza, mire atyja is asztaltársává teszi visszatérő fiát. Közbevetvén Justinianusnak és Szent-Benedeknek, mint Alboin kortársainak jellemzését (25 — 26. fej.), az I. könyv utolsó, 27. fejezetében előadja, hogy Audoin halála után Bodelindától született fia, Alboin lett a longobardoknak — sorrendben immár tizedik — királya. Már híres ember lévén, Chlothar frank király feleségül adta hozzá leányát, Chlotsuindát, kitől csupán egy Albsuinda nevű leánya született. Ekközben Turisind halála után fia, Kunimund lett a gepidák királya; ugyanaz, ki egyszer az ebédnél majdnem levágta őt s most felbontotta a vele való szövetséget. Ellene Alboin a hunokkal szövetkezett, kiket Avar nevű királyukról most avaroknak neveztek. A mint Alboin a gepidák ellen nyomult, ezek viszont a seregtől elhagyott Gepida-országba rontottak. Kunimund nem tért vissza, hanem először a langobardokkal akart végezni, kik azonban megverték őt, úgy, hogy hírmondó is alig maradt. Ot magát is levágta Alboin s koponyájából ivóserleget, vagyis — ahogy a longobárdok nevezik — skálát (latinul paterát) csináltatott. Leányát, Rosinmndát, rabul ejtette s mivel Chlotsuinda meghalt, feleségül vette, mi később vesztére szolgált. A longobárdok oly nagy zsákmányt ejtettek, hogy a legnagyobb mértékben meggazdagodtak ; ellenben a gepidák tönkre mentek, több királyt nem választottak, hanem vagy a longobardoknak hódoltak, vagy a hunok rabjai lettek, mert ezek foglalták el országukat. Alboin pedig úgy elhíresedett, hogy a bajorok, szászok és más népek most is népdalokban dicsőttik s most is beszélnek azokról a fegyverekről, melyeket maguk a longobárdok kovácsoltak. A második könyv azzal kezdődik, hogy Narses Olaszországba hítta a longobardokat, velők együtt küzdvén Totilas gótjaival, kiket tökéletesen meg is vert. »A míg csak Pannóniában laktak, mindig is védték a longobárdok Pómát ellenségeivel szemben.« Leírja Narses nagy érdemeit, de azt is, hogy Justinianus halála után kegyvesztett lett. Sophia császárnéval való heves szóváltása után gyűlöletből s félelemből Nápolyba ment (567) s »követeket küldött a longobardokhoz,