Századok – 1897

Könyvismertetések és bírálatok - Thode; Henry: Der Ring des Frangipani. Ism. Kropf Lajos 163. o.

165 TÖRTÉNETI IRODALOM. sovány adatot a poéták módjára szépen kibővítette. A Kisí'aludy-Társaság ugyanis Marczibányi Lajosné alapítványából egy költői beszélyre hirdetett pályázatot, »mely a hazai történetből vett jeles asszonyi tettben e nemnek valamely saját erényét dicsőíti« és tíz pályázó közül Garaynak Ítélte oda a dijat. Azonban már Wenzel is kétkedőleg csóválta fejét, hogy az, a mit a költő elbeszél, a hazai vagy bármi más történet lapjairól került volna. Mindenekelőtt nem igaz az, a mit Frangepánné Dobzse Ulászló szemére vet, hogy t. i. ő küldte volna Kristóf uramat a csatába s hogy elfogatása után nem tett volna semmit érdekében. Mert Ulászló király nem volt nyilt ellenségeskedésben a velenczei köztársasággal és Kristóf nem az ő érdekében, hanem teljesen a maga szakállára szolgálta I. Miksa császárt. Midőn pedig a gróf lépre ment, a magyar király »nyújtott felé kezet«, de persze nem tehetett sokat érdekében. A franczia trónon persze XII. Lajos és nem II. Lajos ült. A fogolynak nem Montebello, leghalálosabb ellensége volt őre, hanem meglehetősen jó barátja, Dandolo János Antal és a gróf meghiusult menekülési kísérlete után Daniel di Ludovici és Constantin Cavozo. Továbbá a szép asszony nem csellel, a porkoláb borába kevert álompor segélyével, került be férjéhez a velenczei börtönbe, hanem a köztársaság hivatalos nyilt engedelmével osztotta meg férjével a fogságot. A költői beszély továbbá azt regéli, liogy Kristófné utraquista volt,1) — a mit bajosan lehet neki elhinni, — hogy továbbá urának bosszú szakállát és szép bajúszát mintegy »másik Delilah« lenyírta és őt a magával hozott leányruhákba bújtatva, az Adrián szöktette meg haza, az ősi várba. Mindez ellen tények bizonyítanak, mert Frangepán nem a velenczei, hanem a milánói fogságból szökött meg, de nem feleségével, mert ez Milánóban még a szökés előtt balt meg. Ha továbbá a gróf bajúsza és szép hosszú szakálla árán szökött meg milánói fogságából, úgy a költőnek valószínűleg igaza van. hogy hazaérve, még szebb bajúszt eresztett, mint hajdanán és újabb szakállt s liogy szakállával nőtt szerelme is — csakhogy nem a porladozó szegény Apollóniáért, hanem Drágli Annáért, Kanizsai László özvegyéért. Rien n'est sacré a levéltárak porában dolgozó sapeur előtt. De azért ne búsúljunk, mert ámbár nem éppen úgy történt a dolog, mint azt Garaynál olvassuk, a szép Apollónia még a valódi történelem világánál is romantikus és rokonszenves alak marad ; mert tény az, hogy ő önfeláldozó szere') »Magához vette áhítattal Isten malasztját bor és kenyérben.«