Századok – 1897

Könyvismertetések és bírálatok - Tagányi Károly: Az erdészeti oklevéltár. I. II. III. kt. Ism. Lőrincz Béla 137. o.

144 TÖRTÉNETI IRODALOM. erdőirtását okolván, a miért az utolsó félév alatt ismét kétszeresére szökött fel a faszén ára, sőt még ennél is többre. (I. köt. 69. 1.) Hiába szabják meg hivatalosan egy fueder árát egy magyar forintban (I. köt. 87. 1.), egy évvel később maga a kamara kohói számára 1 frt 60 fillért volt kénytelen fizetni (I. köt. 90. lap) s bár 1573-ban újabb árszabással találkozunk {I. köt. 189. 1), abból az utasításból, melyet Rudolf császár a selmeczi bányapénztárnok részére kiadott, az tűnik ki, hogy 1605-ben egy fueder faszénért már 4 frtot is fizettek. Szívesen kimutatnék itt magának a nyers fának áremelkedésén az erdők e rohamos pusztulását, hacsak a fanemek és mértékek nehéz megállapítása nem bonyolítaná annyira a számítást.1) Az a fadrágulás, mely a XVI. század derekán beállott, igaz, rendkívül emelte az erdők értékét, de másrészt újabb és újabb irtásokra csábította a birtokosokat. Az erdőt nem prédálják többé oly haszontalanul, mint eddig, de azért továbbra is irtják. A különbség az, hogy most czélzatosan teszik, mohón, lelketlenül s oly kevés számítással, oly kevés tekintettel a jövőre, oly kimeríthetetlen medenczének képzelve azt, mint teszem a modern részvénytársaságok a kőszénbányákat. Pénzzé convertálni az erdei kincset : ez volt az uralkodó irányzat, az általános törekvés. Ez oklevéltárunk számos lapjáról élesen kirí. így Nádasdy Ferencz gr. a XVI. század végén, 1597-ben azt az utasítást adja udvarbirájának, hogy »az mi hírűnk, akaratunk s parancsolatunk nélkül épületre való fát senkinek ne osztogasson, sőt mind épületre és tűzrevaló fából mi akaratunkból tőlünk értekezvén, mennél több költséget, pénzt szerezhet, azon legyen.« (I. köt. 270. 1.) Báthory Erzsébet is szigorúan meghagyja szentgyörgy vári számtartójának, hogy »az •erdők jövedelméből az idegenektől mennél több hasznot szerezhet, azon legyen.« (I. köt. 287. 1.) 9 A fa mint adás-vétel tárgya okleveleinkben tudtomra csak a XIII. század közepe óta szerepel, valamivel későbben mint az erdőhasználat joga. De azért az I. köt. 11. lapján olvasható adat nem a legrégibb, mert apiaczi vagyis tűzifa már az 1255-diki pesti piaczi vámtarifában is előfor•dul, a szerszámfa, werchholtz pedig úgy a hamburgi mint a steini vámtarifában. Ára egészen a XV. századig igen csekély volt, alig drágább a fuvarnál (a faeladásnál a fuvart értékesítették) s innen van, hogy a budai törvénykönyv fakereskedó't nem is említ. A fa a XVI. században drágul meg hirtelen, elébb csak vidékenként. Ugyancsak a XVI. században, ennek utolsó negyedében kezdik a fát ölszámra árulni, természetesen ,folyó s nem köb- vagy normal öl szerint. (Az az eulfa, melyet az Arp. Új Okm. 1226. körüli latin oklevele említ, itt I. köt. 19. sz., annyi fát, tűzifát jelent, mennyit egy ember ölbe kaphat, felölelhet. Olyasféle kifejezés mint .a mai nap is használatos : egy öl csutka, egy hát szalma, egy marok liszt.)