Századok – 1897

Értekezések - DR. KOMÁROMY ANDRÁS: Bethlen Gábor Déva várában 107. o.

116 DR. KOMÁROMY ANDRÁS. iránt érzet személyes gyűlölet, akár más szempont vezette — nagy buzgósággal és nála szinte szokatlan lelkesedéssel karolta, föl az udvarnak azt a régi tervét, hogy Erdély visszakapcsoltassék Magyarországhoz. Csakhogy Thurzó György már természeténél fogva rendkívül óvatos, körültekintő, a mellett gyanakvó, bizalmatlan,, minden erkölcsi felelősségtől ösztönszerűleg irtózó s épen azért gondolkozásában és cselekedeteiben egyaránt határozatlan, ingadozó s ha czéljai ugy hozták magukkal, ravasz és képmutató ember volt, helyzete és körülményei pedig még inkább ilyenné tették. Jó reménységgel nézett az erdélyi vállalat elébe, de azért egy pillanatra sem feledkezett meg arról, hogy a hadi szerencse változandó és Báthory háta megett ott áll a török. Biztosítani akarta hát magát arra az eshetőségre is, mikor majd a király és az országgyűlés őtet vonják felelősségre a történtekért, és ez magyarázza meg, ez teszi érthetővé habozó, következetlen, gyakran kétszínű viselkedését. Mert valahányszor a csatatérről gonosz hirek érkeztek, mindannyiszor elő állott a maga »Lám megmondtam«-féle mentegetőzéseivel, rosszalván és kárhoztatván a kassai kapitány meggondolatlan vakmerőségét,1) de mikor az erősségek rendre meghódoltak, nem győzött elég hálákat adni az Istennek, magasztalta a király bölcsességét, gyalázta, kisebbítette Báthoryt és Erdély elfoglalását olyan bizonyosnak tartotta, hogy már jövendő kormányáról is gondoskodott.2

) Valósággal nem birjuk megérteni, hogy miben nyilvánult hát a nádornak az udvar czéljaival ellenkező politikája és hogy akarta volna Tburzó György az általa czélszerűtlennek tartott vállalatot — bizonyára Báthory érdekében — jó végre fordítani (i. h.) ? mikor azt tapasztaljuk, hogy Erdélyt önállóságától és a rendeket a szabad választás jogától igyekezett meg-9 A nádor 1611. julius 28-án még nem tudta, liogv Kolozsvár föladta magát és panaszkodik, hogy Forgách az ő határozott parancsa daczára erősen löveti és ostromoltatja a várost, ugy hogy az erdélyiek most már védelmükről gondoskodnak. Később — mikor Nagy András hajdú generalis Báthoryhoz pártolt — ismét Forgáchot vádolja, mentegetőzvén a király előtt, hogy ha a generalis Kolozsvárnál megállapodva a rendekkel békességesen tanácskozik, és Nagy Andrást eltéteti láb alól, egész Erdély kardcsapás nélkül meghódolt volna sat. (U. o. fasc 94. nr. 16. fasc. 1. nr. 107.) • 9 U. o, fasc 94. nr. 14. és 16. Az erdélyi három nemzethez küldött kiáltványában biztosítja a rendeket, hogy ő felsége szabadságukban sértetlenül megtartja őket ; azt sem bánja, hogy ha az adót továbbra is megfizetik- a töröknek, csakhogy a jövendőbeli vajda »suant majestatem pro rege suo recognoscat, dependentiam illinc hábeat et titulo vajvodae, non principis utatur.« (U. o. fasc. 94. nr. 17.)