Századok – 1896

Értekezések - GRÓF WILCZEK EDE: A Horváthy család lázadása - III. és bef. közl. 804

816 A HORVÁTHY CSALÁD LÁZADÁSA, STB. merne. Azután Heryoját kinevezte dalmát helytartójává, neki Spalató városát ajándékozván Lesina, Brazza és Lissa szigetekkel együtt, hozzá még a »spalatói herczeg« czimét is; és miután Hervojának már eddig is, mint tudjuk, döntő befolyása volt Spalatóban, ennek könnyen esett magát csakugyan e városnak és szigeteknek korlátlan urává tenni. A jádraiakat pedig, kiknek bolond pagói ügyük mindenek előtt szivükön feküdt, avval nyerte meg, hogy nekik Pago szigetét potom 1.000 aranyért odaígérte, holott Zsigmond 40.000 ezret követelt volt! Mindezen előkészületek után végre, 1402-i év nyarán, egy öt gályából és egy brigantineből álló hajóhadat gyűjtött össze, és nagybátran — átküldte Albemarisco tengernagyot Dalmátiába, hogy ott a hangulatot kikutassa. Ez, Hervoja által fogadtatván, kikötött Jadrában, hol a város azonnal László zászlaját kitűzte, és ünnepélyesen meghódolt; azután Vranába vonult, hol a perjel a várat szintén a nápolyiaknak megnyitotta, októb. hó 11-én. Nem sokára következett Spalató, Trau és Sebenico; a Zsigmondhoz hű spalatói érsek, Gualdo Andrea, letétetett és menekülni kényszerült; helyébe jött egy boszniai főpap, Arragóniai Peregrin. A Zsigmond által kinevezett bán, Bessenyey Pál ellen pedig kivonúlt a vránai perjel egész lovagságával; egy Bihácsnál vívott csatában Bessenyey megveretett és a perjel fogságába esett, ki őt a nápolyi párt teljes győzelmének jeléül fogolyként elküldte Nápolyba Lászlóhoz. Látván, hogy a dolog immár semmi veszélylyel nem jár, László végre maga is eljött Jadrába, az 1403-i év nyarán, és ott augusztus hó 5-én, Kanizsay János esztergomi érsek és Bebek Imre vránai perjel jelenlétében, Acciajuoli Angelo pápai nuntius által magyar királylyá koronáztatott. Tovább menni azonban már nem hagyta gyáva lelke, mely előtt folyton rémképként lebegett atyjának sorsa Magyarországban; és a helyett, hogy hívei bíztatásának engedett volna, hogy jöjjön velük Székesfehérvárra és tegye fejére Sz. István igazi koronáját, mindenféle ürügy után kapkodván visszaevezett Nápolyba. Magyarországnak nevében való elfoglalását Hervojára és egy főúr, Sanseverino Tamásra bízta, ez utóbbit azonban, kételkedvén hűségében, csakhamar visszahívta. De hol maradt, a tengervidék ezen teljes elszakadása alatt, a népével ismét kibékült Zsigmond király ? Hja, az bizony már megint külföldön járt, magának a cseh koronát biztosítandó, és a távolabb érdek miatt a közelebbet elhanyagolta. Zsigmondnak végzete volt, hogy mindég nagyon is sokba fogott egyszerre, és hogy folyton tervet tervre, vállalatot vál-